A lator

Összefoglaló

Aki olvasta Gantner Ádám korábbi könyveit, az vagy megszerette, sőt megirigyelte őt, vagy felháborodva (és titokban talán sóvárogva) szidta fékezhetetlen pajzánságáért, kalandvágyáért, vagányságáért. Egy azonban bizonyos: nem maradt érintetlen – hasonlóan a hölgyekhez, akik a legendárium szerint a bűvkörébe kerültek.
Új kötetében a szerző kissé háttérbe lép, udvariasan előreengedve a gyengébb nem képviselőit: hadd mutatkozzanak meg az írói (és persze férfiúi) reflektorfény élességében erényeik és bűneik, erősségeik és gyengeségeik. Mindehhez a kulisszákat a legnagyobb huszonegyedik századi „vadászterep”, az internetes társkeresők világa adja, miközben újra és újra felbukkan a gyengéd nosztalgiával ábrázolt múlt is; a fanyar humorral átszőtt, imponálóan szemtelen, mégis meglepően empatikus nőportrékat keresetlenül őszinte, kamaszkori emlékidézések gazdagítják. A mű tehát egyúttal a férfivá válás története, és hiteles beszámoló arról, ami férfi és nő között történhet: virtuálisan és valóságosan.

„Ekkor Anikó nyitott be borzas hajjal, apró trikóban, bugyiban a saját dolgozószobájába.
– Már mindenhol kerestelek! Azt hittem már, rég elmentél! Te mit kutakodsz itt? – kérdezte Anikó inkább kíváncsian, mint meglepődve.
– Hagytalak aludni, írtam neked egy levelet, meg akartalak lepni vele! – bökök az irományra. – De azt hiszem, ez már nem aktuális! – mutatok az asztali naptárára. – Minden pasival lefekszel elsőre, akivel találkozol? Hányan vagyunk a klubban? – ordítottam Anikó felé elkeseredetten, sértett hiúsággal.
– És te mindenkit megkefélsz az előszobájában, akinek dedikálod a könyveidet? És én hányadik vagyok neked ezen a héten Írókám? – kérdezett vissza Anikó halkan.
Hiába, no, ügyvéd volt.
Nem volt helye vitának.
Pontosan azt tette a férfiakkal, mint én a nőkkel: gyűjtötte, majd eldobta őket.
Anikó nem lett a lánypajtásom.”