Egyszer volt, hol nem volt, még az Aranyerdőn, meg a Kásahegyen is túl, ott ahol a bolhát rézpatkóba verték, hogy minden rincbe-ráncba el ne botorkázzék, élt egy mérhetetlen étvágyú király, úgy hívták, hogy Pöffeteg. Ennek a királynak akkora nagy hasa volt, hogy alig akadt madzag, ami átalérte volna. Az ágyának is vasból kellett lábat kovácsolni, mert ha Pöffeteg este hanyattvágta magát rajta, még a föld is megrendült és a rendes anyaszülte embernek készült ágy izzé-porrá szakadt volna alatta. Olyan falánk volt őkelme, hogy a csontnak is csak a nagyját lökte a kutyáknak, az apraját úgy megrágta-morzsolta, mint a zúzómalom a kősziklákat. Hogy miből, honnan teremtődik elő szekérszám az ennivaló, a jóféle disznócsülök, füstölt oldalas, hordóbeli káposzta, azzal annyit se törődött, mint sánta eb a könykeivel.