A Szent Lepel titkos szövetsége szerzőjének új regénye
Kém vagyok és félek. Félek az Istentől, mert rettenetes dolgokat művelek a nevében.
Így kezdődik Julián barát krónikája, amelyet a XIII. században, Montségur várának kegyetlen ostroma idején vetett papírra. A katolikusok a katárok teljes megsemmisítésére esküdtek fel. Évszázadokkal később, 1939-ben egy középkor-szakértő, Julián barát krónikájának francia kutatója a náci Berlinbe indul, hogy eltűnt, zsidó származású feleségének nyomára akadjon. Napjainkban a Vatikánt és az Európai Unió Terrorizmuselleni Koordinációs Központját felettébb nyugtalanítja egy – a Kör nevű iszlám fanatikus szervezet által elkövetett – merénylet. Az összes nyugati titkosszolgálatot sakkban tartja a terrortámadás után megtalált papírfoszlányok rejtélyes üzenete: „vér folyik majd a Szent… szívében”. Egy terrorista sejt, egy francia gróf, aki saját drámai családtörténetének megszállottjaként keresi a Szent Grált és a katárok igazságát, egy jezsuita szerzetes és az antiterrorizmus fiatal, rettenthetetlen hősei, valamint egy titokzatos ember az események hátterében: ők a főszereplői az izgalmas történetnek. A bosszú és az árulás, a hatalom és a Kelet-Nyugat közötti erőszakos konfliktusok adják a hátteret.
Julia Navarro új regénye bővelkedik meglepetésekben, kalandokban. Elviszi olvasóját Jeruzsálem, Granada, Róma és Isztambul szent helyeire, miközben követi a modern bűnüldözésnek az ősi gyűlölettel, a vallási fanatizmussal és az intoleranciával szembeni harcát.
Julia Navarro (Madrid, 1953) újságíró, pályája során a sajtó számos területén dolgozott. Jelenleg az Europa Press hírügynökségénél politikai elemző, de több lapban publikál, részt vesz rádiós és televíziós műsorok szerkesztésében is. Eddig több esszét és tanulmánykötetet jelentetett meg. Az igazi sikert azonban a 2004-ben kiadott A Szent Lepel titkos szövetsége című regény hozta meg neki, amely eddig félmillió példányban kelt el és több mint húsz nyelvre lefordították. Második regénye az Agyagbiblia szintén példátlan sikert aratott nemcsak a spanyol, hanem a nemzetközi könyvpiacon is. (Magyarországi kiadása 2009. nyarán várható.) Az ártatlanok vére című regénye 2007-ben jelent meg.
Julia Navarro neve ma a színvonalas bestseller védjegye.
Második kiadás. A Múlt és Jövő egyik első, 1986-ban megjelent könyve. A kötetet Kőbányai János Daniel Katzcal készített életmű interjúja egésziti ki. Daniel Katz 1938-ban született Helsinkiben. ...
Online ár:
1 490 Ft
Online ár:
4 990 Ft