Ez a könyv a magyar nemzet "kisujjaként" emlegetett kárpátaljai magyar közösség 1944 és 2022 közötti történetét, sorsfordulóit, viharos és fájdalmas múltját, megmaradásáért és önazonosságáért, politikai és nyelvi-oktatási jogaiért vívott küzdelmeit mutatja be. Kárpátalja földrajzi fekvése és geostratégiai jelentősége miatt a 20. században a nagyhatalmak játékszerévé vált: az itt élők úgy voltak öt ország állampolgárai, hogy többségük soha nem hagyta el szülőhelyét. A régióban végbement hatalomváltások és határmódosítások következtében a magyarok kisebbségi létbe kényszerültek.
Az 1944 és 1991 közötti úgynevezett szovjet időszak a kárpátaljai magyar és német ajkú lakosság több tízezer tagjának deportálásával, kollektív bűnössé nyilvánításával, állampolgári jogaitól és emberi méltóságától való megfosztásával járt, így a Szovjetunió szétesése új reményeket keltett a magyar közösségben is. Senki sem gondolta, hogy a mi generációnk is megél egy valódi, nyílt háborút, annak minden borzalmával és tragikumával. A kárpátaljai magyarok törvénytisztelő állampolgárai Ukrajnának, erős nemzeti és lokális identitástudattal, és egyetlen céljuk, hogy magyarként békében élhessenek szülőföldjükön.A kárpátaljai magyarság egyedüli fegyvere a remény, ez élteti a közösséget, s e nehéz időkben sincs más választásuk, mint küzdeni a megmaradásért!
Ez is elérhető kínálatunkban:
A Pesti Srácok oknyomozó újságírójának, a Pesti TV műsorvezetőjének leleplező könyve! Havas Henrik perelte a szerzőt, de elbukott. Más nem is próbálkozott. Felesleges, a tényekkel, a cikkekkel, a t...
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
1 425 Ft
Eredeti ár: 1 500 Ft
Online ár:
6 367 Ft
Eredeti ár: 7 490 Ft
Online ár:
3 800 Ft
Eredeti ár: 4 000 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján