Minden egyéni szellem aláveti magát fejlődése folyamán saját egyéni élményei ciklusának és nincs két azonos vonalú szellem. Körülmények és események néha nagyon hasonlónak tűnnek két ember életében, de két szellem sohasem reagál azonosan ugyanolyan körülményekre, mert fejlődésük és felfogásuk különbözik.
A szellem tapasztalatot nyer választott ösvényén és fejlődik, míg esetleg eléri azt a fejlődési fokot, ahol elnyeri a teljes megértést és összhangot minden más élményformával, és ezáltal ismét egyesül a forrással, ahonnan jött. Ilyen megértés megszerzésére nem szükséges, hogy a szellem alávesse magát minden tapasztalatformának.
Ha egyesül az istenséggel, - ámbár részesül az ott létező mindentudásban- mégsem lesz ugyanaz a megközelítése, mint a környező szellemeknek akik segítik, hogy a már meglévő életciklushoz egy eltérőt hozzáadjanak, közreműködnek annak kialakításában, de így megőrzi egyéniségét. Teljes összhangban és megértésben lesz minden környező gondolattal és ebben a formában folytatja élményeit.
Így az Istenség maga örökké terjedő.
Milliók szólnak elismerően a Beszélgetések Istennel sorozatról, amelyet közel negyven nyelvre fordítottak le. A sorozat egy szent beszélgetés szó szerinti leírása, amelyet a szerző Istennel folytat...
Online ár:
6 197 Ft
Eredeti ár: 7 290 Ft
Online ár:
3 188 Ft
Eredeti ár: 3 750 Ft
Online ár:
1 785 Ft
Eredeti ár: 2 100 Ft
Online ár:
5 517 Ft
Eredeti ár: 6 490 Ft
Online ár:
1 785 Ft
Eredeti ár: 2 100 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján