2019-ben azzal a céllal szerveztük meg az 1. Budapesti Illusztrációs Fesztivált, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítsunk az illusztrációs grafikával foglalkozó hazai alkotók számára, láthatóvá tegyük a fiatal tehetségeket, hosszabb távon pedig nemzetközi szinten is reprezentáljuk a magyar illusztrációt. Kezdettől fogva nem csupán egy pályázati tárlatban gondolkodtunk, hanem fesztiváljellegű rendezvénysorozatban, amely e gazdag kifejezési forma többféle vetületét mutatja be, párhuzamosan. Noha a rendezvény elsősorban a kortárs alkotókat kívánja megszólítani, fontosnak tartjuk a történetileg meghatározó elődök, jelentős életművek bemutatását is. Így 2021-ben már egy lezárt, klasszikus életmű, Gyulai Líviusz munkásságának kiállítása is kapcsolódott a rendezvénysorozathoz. A kétévente megrendezett Billufeszt ugyanakkor alkalmat jelenthet az illusztrációval kapcsolatos elméleti-történeti kutatások bemutatására is. 2019-ben a Petőfi Irodalmi Múzeum adott otthont annak a tudományos konferenciának, amely különféle területekről (művészettörténet, irodalomtudomány, esztétika) érkező szakemberek újabb, illusztrációtörténeti, -elméleti kutatási eredményeit mutatta be.
Farkas Judit Antónia, Kérchy Anna, Hessky Orsolya, Mészáros Zsolt, Margittai Zsuzsa, Beck András, Dudás Barbara, Képíró Ágnes, Révész Emese, Varga Emőke
Mindenki megtanulhat jól rajzolni, amennyiben elég lelkes és kitartó hozzá. Ez az állítás a kiindulási alapja kötetünknek, amely átfogó és kifejezetten gyakorlatias útmutatóként szolgál azok számár...
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
11 327 Ft
Eredeti ár: 13 325 Ft
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 3 000 Ft
Online ár:
2 533 Ft
Eredeti ár: 2 980 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján