A sztálingrádi csata egyértelműen fordulópontot jelentett a második világháború menetében. A város elfoglalása 1942 őszén, majd nem sokkal később a teljes szovjet bekerítése, utána a hiábavaló német felmentési kísérletek - mindez mindkét oldalon rettenetes emberi áldozatokkal járó, felőrlő jellegű hadviselést hozott magával.
Paulus tábornagy sztálingrádi kapitulációja 1943 januárjában jelentősen meggyengítette a többi német hadsereg pozícióját a keleti fronton, de a szovjet erők is hatalmas veszteségeket szenvedtek, miközben igyekeztek kiaknázni ezt a hatalmas stratégiai győzelmet. Az ezt követő szovjet offenzívák már azzal fenyegettek, hogy a teljes front összeomlik a Szovjetunió délnyugati területein (a magyar 2. hadsereg pusztulása is ekkor következett be). Ezt Erich von Manstein, a második világháború egyik legtehetségesebb német tábornokának ellenoffenzívája akadályozta meg - többek között sikerült visszafoglalnia Harkovot, némileg megváltoztatva ezzel a háború menetét.
Prit Buttar, a második világháború keleti hadszintérének avatott szakértője ebben a könyvében kiegyensúlyozottan, széles forrásbázisra támaszkodva elemzi a szovjet és a német hadműveleteket és stratégiai elképzeléseket, a katonai vezetők döntéseit a sztálingrádi és a gyakran figyelmen kívül hagyott harkovi hadművelet időszakában (1942. november - 1943. március). Mindezt a frontvonalban harcolók első kézből származó, megrendítő beszámolói és visszaemlékezései egészítik ki, és teszik emberi szempontból is átélhetővé.
Igazi szenzáció, több mint kétszáz világháborús fotó egy kötetben, melyek soha nem láttak napvilágot korábban. És egy kiadatlan napló! Babucs Zoltán hadtörténész: Korsós József a katonai reálisko...
Online ár:
5 347 Ft
Eredeti ár: 6 290 Ft
Online ár:
5 347 Ft
Eredeti ár: 6 290 Ft
Online ár:
5 772 Ft
Eredeti ár: 6 790 Ft
Online ár:
7 642 Ft
Eredeti ár: 8 990 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 5 000 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
5
az 5-ből
1 értékelés alapján
Jó könyv . Egyik legjobb hadászati mű.