A méltán nagy sikerű Honfoglalás-trilógia után az Olvasó most kézbe veheti Benkő László tatárjárást taglaló nagyívű regényfolyamát. A szerző a világhódító Dzsingisz kán, valamint fiai és unokái nagyratörő terveit és azok megvalósítását egy olyan kortárs szemén keresztül mutatja be, aki személyes sorsának alakulásával meséli el a történetet.
Az 1200-as esztendők elején járunk, amikor Dzsingisz, akinek Isten a hagyomány szerint feladatul szabta minden földek meghódítását, már megalapította birodalmát, és terjeszkedni készül. Egy fiúcska kerül a nagykán udvarába, aki tanulási vágyával és kiemelkedő képességeivel rögtön feltűnik Dzsingisz szürke eminenciásainak, akik a világhódító terveket előkészítendő, egyedülálló kémhálózatot szerveznek.
A kis főhős átesik a kötelező katonai kiképzéseken, és legényke korától részt vesz a mongol hadsereg titkos akcióiban. Ő a klasszikus telepített hírszerző korabeli mintája, aki azt a feladatot kapja, hogy kalmárként települjön le II. András Magyarországán, mint a kémhálózat egyik láncszeme, akinek kapcsolatokat kell kialakítania a királyi udvar prominenseivel.
Az európai küllemű, mongol szolgálatban álló kém pedig megkezdi több évtizedes működését.
Ahogyan a szerzőtől megszoktuk, ezt a fontos korszakot is hiteles történelmi adatokra, leírásokra építve mutatja be úgy, hogy az Olvasó egy pillanatig sem unatkozhat. A részletesen taglalt magyar belviszonyokon kívül megmutatja a nagy világtörténelmi eseményeket, külön tekintettel azokra, amelyek hatást gyakoroltak a Magyar Királyságra.
Ez is elérhető kínálatunkban:
A könyvből készült filmsorozat már a SkyShowtime-on! Azt hihetnénk, hogy Auschwitz-Birkenauról már mindent tudunk. Túlélők és elkövetők egyaránt vallottak róla. Tudjuk, hogy a "túlélésre kiválas...
Online ár:
3 902 Ft
Eredeti ár: 4 590 Ft
Online ár:
4 675 Ft
Eredeti ár: 5 499 Ft
Akciós ár:
3 493 Ft
Korábbi ár: 3 493 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján