Ismertető: Grafikus:
El Kalászi
Kesztyüs Ferenc
Ruttka Ferenc
Szennik György - Kibédi Ervin gyermekkorom óta a kedvenceim közé tartozik. Fanyar humora a színpadon és a munkáskultúra sajátos műhelyeiben, a vállalati ünnepségeken mindig élményt jelentett számomra. Fátyolos hangú hőstenorja a mozarti operákból ismerős nekem, azóta tudom, hogy neki is e nagyszerű géniusz az egyik kedvence.
Néhány évvel ezelőtt barátom – jelen verseskötet egyik illusztrátora – tárlatánál találkoztam Ervinnel több éves kihagyás után. Beszélgetéseink úgy folytak, mint ahogy két barát hosszú távollét utáni találkozásakor lenni szokott.
Most már tudom, hogy azért van ez így, mert Ervinben egy késői reneszánsz embert ismerek, akivel már regényekben és életrajzokban találkoztam. Kibédi Ervinre, a sokoldalú művészre a reneszánsz kori ember- és természetszeretet szintén jellemző. Hogyan szeretheted az embert, a természetet, a téged körülvevő világot, ha az állatokat nem szereted.
Kibédi Ervin ezt tudja, és tudatosan hirdeti is, e kötet verseiben is, akkor is, ha messianisztikus magok nem mindig jó talajba hullanak.
Kibédi Ervint ez nem tántorítja vissza küldetésének vállalásától, fanyar humorral legfeljebb azt teszi hozzá igehirdetéséhez, hogy „Én nem hiszem, hogy normális vagyok.”_
Ajánlom e verseskötetet minden állat- és emberszerető társamnak.
dr. Hricsovinyi István - További ismertető: "Belelapozás". - - Tartalom
Hát rajta, rombolj... 6
Sírvers 7
Állati átrendeződés 8
Don Quijote sírfelirata 10
Szentjánosbogár 11
A színészkirály 12
Vadkörtefa 13
A politikus 14
A tintahal 15
Számvetés 16
Tigris 17
Szarvas nem-bőgés 18
Egy könyvész Barátomnak 19
HAL-ÁLOM 20
Sasvágy 22
Valami mindig közbejött 23
A medve 26
Amerika '87 27
Zsiráf 30
Noé bárkája 31
Kálmán Gyuri emlékére 32
A művész 34
A majom 35
Ahogy a napok rövidülnek 37
Mint az emberek 39
Kaméleon 41
Divina Commedia 42
Gőte 44
Öreg kórházi lift 45
Fátum 46
A csótány 47
Önarckép 48
Ruttka Ferenc festőművésznek 49
Nyár 51
Kárpótlás 52
Kígyó-gyuló szonett 53
Évszakok 54
Iszákosok 55
Zsarnokság 56
Sakál 57
Dilemma 58
Egy néző vallomása Déryné utódjaihoz 59
Gobbi Hilda halálára 61
Egy utolsó fohász 62
Rendőri 63
Kutya 64
Hitvallás 65
Mosómedve 67
Nézz végre önmagadba 68
Halak 69
Tükörben 70
Kánikula 71
Italok 73
Elvonókurva 75
Szerelmes nyár 76
Az én bogaram 77
Szerencsecsillag 78
Hangya-banda 79
Diadalosz megmentése 81
Krokodil 82
Békák 83
Nyáresti meditáció 84
Bika 87
Tavasszal 88
Kígyó 89
Öröm 90
Dáma 91
Hasonlatok 92
A hattyú metamorfózisa 93
Rémes Kalap Rímek 94
Poloska 95
Bak 96
Jó lenne... 97
H. L. fejfájára 98
Fohász 99
Oroszlán 100
Századunk 101
Állati 102
Vácrátóti Botanikuskert 103
Lázadó ima 105
Tücsök 106
Epigramma 107
Tükörkép 108
Farkaskaland 109
Hazám 111
EMLÉK 112
Klasszikus szonett 114
Perspektíva 115
HOMÉR-HOMÁR 116
Csatlakozás 117
Paradicsomi állapotok 118
Elmúlás 119
Papagáj 120
Keresztúry Dezső 90. születésnapjára 121
Gólya 122
Szennik György kiállítására 123
A darázs 126
Ennyi az egész 127
A rák 130
Egy elefánt 131
Szarvasbogár 132
Galaktika 133
A lepke 134
Városom Budapest 137
Ismertető: József Attila százéves lenne. A Helikon Kiadó evvel a kötettel tiszteleg emléke előtt. - Verseskötet CD-melléklettel. József Attila költeményeit Sebő Ferenc és zenekara adja elő.- T
Online ár:
1 990 Ft
Online ár:
2 190 Ft