ELŐSZÓ
Könyvecskénk célja mindenekelőtt elmondani egyet-mást Lellisi Szent Kamillról. Neve és rendje a német nyelvterületen valamelyest ismert De azt még kevesen tudják, hogyan találta meg az útját, hogyan érkezett el a rendalapításig, és mi a mondanivalója nekünk ma. Aki tehát közelebbről meg akarja ismerni Kamillt és célkitűzését, annak segítséget szeretnénk nyújtani ezzel a kis írással. A szükségletek és feladatok, amelyekkel Kamill a maga korában szembekerült, más térre helyeződtek át és megváltoztak, de sürgető voltukból mit sem veszítettek. Kamilltól megtanulhatjuk, hogy meglássuk, gondolkodóba essünk, segítő szándékkal bekapcsolódjunk és segítsünk. Ami itt fontos, az a szív. Ezért a következőkben lemondunk a tudományos igényről, éppúgy a regényes ki színezésről is. Egész egyszerűen elbeszéljük egy segítőkész önfeláldozó ember tetteit és szándékait, sorsát és további hatását. Abban a reményben, hogy éppen így fog az olvasó szívéhez szólni. Sokan vágyakoznak ma, hogy ilyen mintaképekkel találkozzanak. A templomfalak és a szentbeszédek képeket nélkülöző kopársága nem elégít ki többé. Hamis példaképek előretörése a tömegtájékoztató eszközökben megrémít és visszataszít. Talán segít és jót tesz, ha felütjük az Egyház hőseinek könyvét. Mélyedjünk el az újkor kezdetének néhány lapjában. És a kor ma nyilvánvalóan alakulóban van. Vissza
Jézus kiléte, cselekedetei, élete és az általa hirdetett hittételek, filozófia egyszerre hitbéli és történészi témakör. Az emberek túlnyomó többsége úgy beszél a Megváltóról, mint kétségtelen módon...
Online ár:
1 790 Ft
Online ár:
3 490 Ft