Komor színekkel festi a költő a világ „betegségeit”. Úgy érzi, lassan elveszítjük a képességünket az egyszerűségre, a természetességre, és az emberi kapcsolatok is kiüresednek. Az emberiség mintha vesztébe rohanna; herdálja értékeit. Az elkeseredés és a harag erélyes intelem, hogy megálljunk. S mindezt az élet feltétlen igenlése, szenvedélyes szeretete diktálja, mely mindenkor képes a nehéz színekbe könnyed, játékos árnyalatokat keverni, s tiszta fényével a sötétséget eloszlatni. A művészet, a szépség, az értelmes, örömre hangolt élet győz az elkeseredés, a kétségek fölött, s testet ölt benne a legtisztább emberség.