A meditációt, a gondolatok megállításának technikáját Keleten több ezer éve gyakorolják, valójában azonban nem idegen a mi kultúrkörünktől sem. A meditatív állapot megteremtésére mindenkinek lehetősége van, hosszabb-rövidebb idő alatt meg lehet tanulni, el lehet sajátítani. Az, hogy ez a folyamat mennyi ideig tart, kultúránként és elérendő célonként változik. A könyvben a meditáció olyan személyiségfejlesztő útját járjuk végig, amely viszonylag rövid idő alatt eredményre vezet.
“Könyvem az önfejlesztő meditáció alapvető formáit taglalja, és bár buddhista és taoista alapokra épül, mégsem feltételez különösebb előismeretet e két, időben és térben egymástól távoli világszemlélet területén. A meditációs készség kifejlesztését az alapoktól építem fel, felhasználva azokat a tapasztalatokat, amelyeket az általam tartott chi kung tanfolyamokon szereztem, a meditáció gyakorlati alapjainak tanítása közben. Számítok arra, hogy az itt leírtak két irányban is folyamatot indítanak el. Egyrészt az olvasó bepillantást nyer az emberiség e közös örökségének szellemi dimenzióiba, megtapasztalva annak segítő hatásait élete jobbá tételében. Másrészt felhívja a vezetők, a politikusok és a menedzserek figyelmét arra, hogy a nyugodt agynak milyen nagy jelentősége van a rendezett társadalmi és munkahelyi légkör megteremtésében. Hinni szeretném, hogy megértik: a meditáció nem misztikus csoda, hanem az emberi agy normális működési állapota, és hiszem, hogy a tudomány eredményeivel ezt igazolni is tudom. A könyvben szereplő és a letölthető meditációk segítségével az olvasó tapasztalatot szerezhet az agy hatalmáról testünk és környező világunk fölött. “ - írja a szerző.
Ez is elérhető kínálatunkban:
"Okosabban dolgozz, ne keményebben! Tom Brady, Serena Williams, Tiger Woods, és Roger Federer is azok közé a sportolók közé tartozik, akik egyre inkább karrierjük későbbi szakaszában érnek el ki...
Akciós ár:
3 750 Ft
Korábbi ár: 3 500 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Akciós ár:
4 500 Ft
Korábbi ár: 4 200 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Akciós ár:
2 400 Ft
Korábbi ár: 2 240 Ft
Eredeti ár: 3 200 Ft
Akciós ár:
1 800 Ft
Korábbi ár: 1 680 Ft
Eredeti ár: 2 400 Ft
Akciós ár:
1 575 Ft
Korábbi ár: 1 470 Ft
Eredeti ár: 2 100 Ft
Akciós ár:
3 750 Ft
Korábbi ár: 3 500 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján