Kutatási Füzetek című sorozatunk legutoljára 2005-ben jelent meg. Két utolsó számunkkal doktorandusz hallgatók köszöntötték 75. születésnapjuk alkalmából Ormos Mária és Harsányi Iván nyugalmazott professzorainkat. Három éves szünet után sorozatunk most megjelenő, 13. kötete ismét szolgál némi újdonsággal. Jelenlegi újításunk apropója, hogy az „Európa és a magyarság a 18-20. században” Történelem Doktori Program évekkel ezelőtt olyan Interdiszciplináris Doktori Iskolává alakult át, amely immár lefedi a 18. század előtti történelmi korszakokat is, néprajz – kulturális antropológia, illetve politológia programjai révén pedig olyan fontos tudományágakat köt össze a történettudománnyal, amelyek a mindennapi tudományos munka terén is nagyon sokszor egymásra vannak utalva. Az elmúlt évek alatt egységgé érett doktori iskolánk az interdiszciplinaritás elvét kívánta e kiadványsorozat sarokkövévé tenni. Így a Kutatási Füzetek a jövőben a teljes doktori iskola kiadványa lesz, amely teret enged történeti, néprajzi, kultúrantropológiai, politológiai, de akár más tudományághoz tartozó írásoknak is. Nem változott viszont az a célkitűzésünk, hogy sorozatunkkal elsősorban doktorandusz hallgatóinknak kívánunk megszólalási lehetőséget biztosítani, s továbbra is elsősorban olyan írásokat teszünk közzé, amelyek új kutatásokat prezentálnak, illetve olyan tudományos eredményeket mutatnak be, amelyek Magyarországon – és főleg magyar nyelven – kevésbé hozzáférhetőek. Ebben a szellemben fogant mostani kötetünk is, amelyet – reméljük – további tartalmas kiadványok fognak követni.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Székely, avagy Dózsa György 1514-ben "15 perc hírnév"-re tett szert. A szerző az 1514-ben, az oszmánok ellen hirdetett keresztes hadjárat során lázadássá fajuló események vezéralakjáról az utóbbi 1...
Online ár:
2 125 Ft
Eredeti ár: 2 500 Ft
Online ár:
2 040 Ft
Eredeti ár: 2 400 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
3 141 Ft
Eredeti ár: 3 490 Ft
Online ár:
5 320 Ft
Eredeti ár: 5 600 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján