Papírváros II.

Összefoglaló

Egyszer majd megírom Huszelin Rancsics igaz törté­netét – jelentette be pályafutását kezdő költő Zalán Tibor epikusi készülődését, s majd húsz évvel később a regényíró Zalán meséli el a Papírváros döbbene­tes epizódjaként az I. világháborús történetet. Mert a műfajokat egymásba játszatva mesél, valóban elbeszél a szerző. Több szálon, helyszínen és idősíkon futó tör­ténetsora annak a rettentő pokoljárásnak drasztikus nyelven előadott látomása, melyet főhőse tudatosan választ: az önpusztításnak, az állandó „elveszni készü­lés”-nek. A hatalmas írói vállalkozás első kötetének építész-narrátora e negatív úti cél eléréséhez lát hoz­zá, hogy a XX. század infernóját önmagán kívül megta­pasztalja, önmagán belül pedig megvalósítsa. Byron és Tonio Kröger nyomán, vállalva, hogy a megismerés útja egyben az önpusztításé is, folyamatosan menekül – al­koholba, nőkbe, verekedésekbe, az emberi kapcsolato­kat felszámoló magányba – a megismerés/önismeret és következménye elől.
A Papírváros 2 megrendítő felismerése, hogy hiába akarunk kivonulni a világból, a világ nem óhajt kivonulni belőlünk. Hogy hiába vagyunk készek – előzékenyen – kimenetelni a magunk létéből, egyszemélyes biológiai és transzcendens valóságunkból, a társadalom résen van, s megakadályoz még az önpusztításban is. Pusztán azért, hogy hatalmát még ilyen elviselhetetlen módon is bizonyítsa és gyakorolja.