Ma már talán nem gondolunk így rá, de a modern magyar történelem meghatározó alapeseménye az 1918-as októberi forradalom. Az első világháború négy pusztító éve után a történelmi Magyarország 1918. október 31-én összeomlott. Győzött az „őszirózsás forradalom”. A régi rendszer jelképét, Tisza Istvánt meggyilkolták. Nem sokkal később megszűnt a királyság, kikiáltották a „népköztársaságot”. Ez a modern magyar történelem kezdete. Mindaz, ami előtte történt, hirtelen múlttá lett. Mindaz, ami a Károlyi Mihály nevével fémjelzett forradalom kitörésével elkezdődött, máig sem jutott nyugvópontra a magyar történeti emlékezetben. 1918 őszének lázas korszaka a maga részleteiben, a maga konkrét személyiségeivel és emberi mozgatórugóival mégis feledésbe merült, csak legendák élnek róla a köztudatban. Ez az olvasmányos könyv utólagos igazságtevés helyett a források izgalmasan sokrétű beszámolóit szembesítve hozza közel ennek az alapvető eseménysornak, az őszirózsás forradalomnak a főbb személyiségeit, és teszi jól megfoghatóvá az egyre radikálisabb és anarchikusabb történetét egészen az 1919. március 21-i kommunista hatalomátvételig, elősegítve, hogy árnyaltabban és mélyebben gondolkozzunk azokról a dolgokról is, amelyek azóta történtek velünk.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
1920-ban a magyar történelem egyik legsúlyosabb krízise érkezett el. Nem csupán a történelmi Magyarország és hagyományos vezető rétegei találtattak könnyűnek: 1918 és 1919 forradalmaival együtt elb...
Akciós ár:
2 250 Ft
Online ár: 2 999 Ft
Akciós ár:
2 250 Ft
Online ár: 2 999 Ft
4.7
az 5-ből
3 értékelés alapján
Az e könyv tartalma nagyon jó viszont egyes számok helyett absztrakt ábrák jelennek meg. Ez akár egy történelmi feladvány is lehetne, hogy akkor mi is lehet ez az év szám. Azért annyira nem vicces.