A versírás az Isteni Élet. Verset írni annyi, mint Szerelem és Szeretet lenni korlátlanul.
Ezért verset írni annyi, mint a táguló, teljes Isteni Élet!
A versírás tanítja meg, hogy légy Szerelem és Szeretet Istenember. Ez a Szerelem és Szeretet élesének misztikus isteni teljessége.
A versírás Isten kezeként mutat rá azokra a társakra a világodban, akik versolvasóként felemelkednek Szellemmé és Művésszé.
Azok a szent Istennők és Istenférfiak, akik Szerelem és Szeretet emberek, lehetővé teszik, hogy összefogva tudatosan szeretetközösségeket teremtsetek.
Létezni annyi tehát, hogy verskövet legyél titkos isteni küldöttként.
A vers tehát az igazi Isten, sőt Isten teremtményeként Isten képviselője az istentelen, lelketlen világ bugyraiban is.
Ha a verseskönyveket úgy olvasod, hogy akaratlanul is tanulod belőlük a valódi Szerelmet, Szeretetet, Istenemberséget és az Istenkort, akkor a versírás és a Versisten betölti klasszikus megváltó szerepét.
Az isteni költő kizárólag azért ír verset, mert Szerelem és Szeretet és ezért minden embert, istenülő lényt a Szerelem és Szeretet isteni minőségének tart.
A versírás következményeként a költő is Isteni Életté válik.
Az isteni teremtés tehát újra szüli a költőt is, aki ettől kezdve Teremtő Istenként önmagát és szeretteit már ölelve emeli fel a szellemi és lelki szépségű Szerelem és Szeretet Istenemberekké.
A versírás szent következményeként se a versre, se a versolvasóra nem hat semmilyen belső vagy külső korlátozás.
A versolvasók így szintén szabad és boldog istenülést élnek.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Emlékek és álmok elevenednek meg és keverednek össze Krusovszky Dénes verseiben. Hogyan mesélhetjük el az önéletrajzunkat egy olyan korban, amikor a személyes történeteink határai feloldódnak a dig...
Online ár:
2 975 Ft
Eredeti ár: 3 499 Ft
Online ár:
1 700 Ft
Eredeti ár: 1 999 Ft
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján