2012-ben indul könyvsorozatunk, az „Orvos-beteg jogviszonyok az egészségügyben" címmel.
A sorozat három kötetből áll, amelyek tartalmukban és céljukban szorosan kapcsolódnak
egymáshoz:
- A betegek jogairól (betegjogi kézikönyv) - megjelenésének várható ideje 2012. április.
- Orvosi műhiba és más kártérítési perek az egészségügyben - megjelenésének várható
ideje 2012. november.
- Felelősség- és betegbiztosítások az egészségügyben - megjelenésének várható ideje
2013. május
A szerzők egyrészt az ítélkezési, másrészt a jogszabályalkotási munkában szereztek több évtizedes gyakorlatot. Tevékenységük során kapcsolatba kerültek a betegjogokkal, a betegjogok érvényesítésével, a betegek személyiségi jogi védelmével, az ezzel kapcsolatos
kártérítési perekkel, valamint azokkal a biztosításokkal, amelyek a kórházak és egészségügyi intézmények felelősségbiztosítási feladatait látják el. Ezek kapcsán született az a törekvésük, hogy tapasztalataikat az említett könyvek megírásával rendszerbe foglalják.
A sorozat első része a betegjogi kézikönyv, amely lényegében az egészségügyi törvény idekapcsolódó fejezeteinek kommentárja. Tartalmazza az úgynevezett speciális betegjogokat is, mint a pszichiátriai, fogyatékos betegek jogai, az otthonszüléssel, a betegszállítással, a hospice ellátásával kapcsolatos szabályok. Az eljárásjogi szabályokat is ismerteti, azt a módot, ahogy a betegek jogaikat érvényesíteni tudják, különös tekintettel a betegjogi képviseletre vonatkozó - 2011 elején hatályba lépett - új rendelkezésekre. A szerzők hangsúlyozzák, hogy nemcsak a betegeknek, hanem az orvosoknak és más egészségügyi dolgozóknak is vannak jogai az egészségügyi ellátás során. Ezek ismertetését, elemzését is feladatuknak tekintették a könyv írói.
Mindhárom kötet elsődleges és bevallott célja, hogy a betegjogok törvénybe foglalását követően azok érvényesülése is hatékonyabb legyen. Ennek a szerzők szerint a legfontosabb feltétele a tájékozottság, a jogszabályok és gyakorlatuk ismerete, megszegésük
következményeinek bemutatása. A jelzett művek nem tartalmazzák a betegeknek, illetve az orvosoknak az állammal, illetve az egészségügyi kormányzattal kapcsolatos jogviszonyait.
A szerzők remélik, hogy hasznos tudnivalókat nyújtanak e könyvek betegek, orvosok, egészségügyi ellátó szervek, biztosítók, különböző fogyatékosokat képviselő szervezetek, betegjogi képviselők, bírák és ügyvédek részére, akik a betegjogok érvényesítése során kapcsolatba kerülnek ezekkel a jogviszonyokkal.
A magyar alkotmánytörténet stúdiumának célja az európai alkotmánytörténetbe ágyazottan a magyar alkotmányfejlődés főbb vonalainak megismertetése, az alkotmányos alapfogalmak tisztázása, a magyar ál...
Online ár:
5 083 Ft
Eredeti ár: 5 980 Ft
Online ár:
5 908 Ft
Eredeti ár: 6 950 Ft
Online ár:
6 555 Ft
Eredeti ár: 6 900 Ft
Online ár:
4 750 Ft
Eredeti ár: 5 000 Ft