Mintegy harminc éve folyó feltáró tevékenység eredményét szándékozunk kötetünkben közreadni egy olyan politikus tevékenységéből, amit az utókor csak nagyon felszínesen ismer, azt is prekoncepcióval terhelten, hiszen Kossuth feltétlen támogatójából a törökországi internálás idejére bírálójává vált. A bíráló megnyilvánulást már az 1849-es emigráció tagjainak többsége, az emigráns szervezetekről nem is beszélve, határozottan elvetette, mondván a magyar ügyet külföldön Kossuth képviseli, nem lehet tevékenységét, esetünkben a Görgey részére történt hatalomátadás jogszerűségét kétségbe vonni. A történeti feldolgozás osztotta ezt a nézetet, Batthyány tevékenysége így nem kaphatott kellő nyilvánosságot, elismerésről pedig szó sem lehetett. A dokumentum-feltárás és közzététel a vázolt hiányt kívánja megszüntetni, Batthyány politikai tevékenységének áttekintését kívánja lehetővé tenni. Abban a meggyőződésben tesszük mindezt, hogy a magyar, néhol az európai köztörténetre vonatkozóan is figyelemre méltó adatokkal szolgálunk. A most megjelenő dokumentumok fogják át Batthyány politikai tevékenységének egészét. Batthyány politikai fellépése vagyoni helyzetének rendeződésével kezdődik, ezért kitérünk annak bemutatására is. Ugyancsak közlünk néhány dokumentumot Batthyány mecénási tevékenységéről, amely közéleti tevékenységének irányára is rámutat. Batthyány politikai tevékenysége az 1839/1840-es országgyűlésen kezdődött, az 1843/1844-es, az 1847/1848-as, majd az 1848-as országgyűléseken folytatódott, ahol a főrendi tábla munkájába kapcsolódott be Batthyány Lajos oldalán. Országgyűlési felszólalásainak szövegei az Országgyűlési Naplókban fellelhetők, ezért azokat itt nem tesszük közzé. Az Országos Védegylet elnökeként folytatott tevékenysége nyomán keletkezett iratok (1844-1846) tekinthetők egy blokknak, amelyet a Baranyai főispánként, majd kormánybiztosként (1848. május-október), az eszéki vár kormánybiztosaként (1848. október - 1849. február), a délvidék kormánybiztosaként (1849 február-május), az 1849-es kormány külügyminisztereként (1849. május - 1849. augusztus) betöltött szerep követ. Az utolsó blokkot az emigrációban (Viddinben, Sumlán [Sumenben], Kiutahiaban, Párizsban) eltöltött idő dokumentumai képezik. A távollétében hozott halálos ítélet mellett Batthyány teljes vagyonelkobzásra is ítélték. A vagyonelkobzás Batthyány személyén túlmenően széles körben érintett másokat is, ami a közzététel szükségességét erősíti. A feltárás a Magyar Országos levéltár gyűjteményeiben, a Baranya Megyei Levéltárban Pécset, a Tolna Megyei Önkormányzati Levéltárban Szekszárdon, a Somogy Megyei Levéltárban Kaposvárott folyt Magyarországon. Külföldön, a Haus-, Hof- und Staatsarchiv gyűjteményeiben, Eszék város történelmi Levéltárában, Szabadka Város Történelmi Levéltárában, Drezdában és Münchenben voltak dokumentumok találhatók. A feltárt dokumentumok zöme magyar nyelvű, de szép számmal találhatók közöttük német és francia nyelvűek is. A közzététel átírással és nem fakszimile formában történt. Az átírás a magyar nyelvű dokumentumok esetében sem jelentett mindig könnyebbséget, különösen nem a Batthyány kezétől származók. Batthyány, mint ismert felnőtt korában kezdett magyarul tanulni, ez azonban sok esetben nem tartotta vissza a magyar nyelvű levelezéstől, beszédírástól, vagy más írásbeli megnyilvánulástól. Németül, franciául és angolul beszélt, a magyaron kívül. A kezétől származó írások magyar, német és francia nyelvűek. Utóbbi kettőben nagyobb jártasságot árul el a magyarnál. A kézzel írt gót betűs német szövegeket latin betűsre írtuk át. A nem magyar nyelvű dokumentumokról magyar nyelvű kivonatokat készítettünk. (Részletek a szerkesztő előszavából)
Ez is elérhető kínálatunkban:
Székely, avagy Dózsa György 1514-ben "15 perc hírnév"-re tett szert. A szerző az 1514-ben, az oszmánok ellen hirdetett keresztes hadjárat során lázadássá fajuló események vezéralakjáról az utóbbi 1...
Online ár:
2 125 Ft
Eredeti ár: 2 500 Ft
Online ár:
2 040 Ft
Eredeti ár: 2 400 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
3 817 Ft
Eredeti ár: 4 490 Ft