"A 250-es kategóriában már nehezebb volt a helyzet, a viharos edzés miatt csak a harmadik sorban kapott rajthelyet. Nem volt igazán rendben a motor sem, a verseny előtt állítani kellett a porlasztón, mert fékezésnél elfogyott az MZ-ből a gáz. Szerencsére sikerült jól eltalálni a karburátorban a benzinszintet. Hailwood ment elöl, akinek erre az alkalomra az MZ adott motort, ha már úgyis ott van a négyhengeres, 500-as gyári MV Agustával. Ő ugyanolyan 250-es folyadékhűtéses motorral ment, mint Fischer, illetve Szabó. A magyar versenyző a harmadik helyen hajtott, és magában megállapította, hogy jó neki ez a helyezés. Igen ám, de Hailwood kiállt a depóba. Talán ha nem állít fel új körrekordot, tovább bírja a kuplungja…
„Most már érdekelt a dolog, kezdtem úgy érezni, hogy jó lenne nekem az első hely. Egyre rövidebbre vettem a féktávokat, de közben kíméltem az MZ kuplungját. Aztán már mögöttem is volt a márkatársam, Fischer. A következő kanyarban előtte mellettem, de végül a nagy sietség megbosszulta magát, kicsúszott. Pályarekorddal lettem első.
Bernie Ecclestone ajánlásával A Formula-1-es világbajnokság 1950-es indulása óta mindössze harminchárman voltak képesek megszerezni a bajnoki címet. A neves F1-es szakújságíró, Maurice Hamilton ...
Akciós ár:
3 000 Ft
Online ár: 8 500 Ft
Eredeti ár: 9 999 Ft
Online ár:
5 942 Ft
Eredeti ár: 6 990 Ft
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
Online ár:
6 375 Ft
Eredeti ár: 7 500 Ft