A Galaktika magazin júliusi számát Vaszilij Golovacsov novellája nyitja, melyben egy gigászi aszteroida veszélyezteti a Földet. Tom Hankset új szerepben ismerhetjük meg, íróként: „Alan Bean plusz négy fő" című írásában bebizonyítja, hogy legmerészebb álmaink is megvalósíthatók. A Jason Sanford által megalkotott világban az esőtől hajtott felhőhajók befolyásolják egy település mindennapjait. Ann Leckie szerint a távoli jövőben is fontos tudatos vásárlónak lenni. Wolfgang Jeschkére (A CUSANUS-JÁTSZMA) emlékezünk „Ramsey atya halotti miséi"-nek izgalmas történetével. A havi retro Jim Johnston „A tengerár nyomában" című novelláját eleveníti fel. A magyar szerzők közül Bojtor Iván laza beszélgetést jelenít meg egy fontos csatával kapcsolatban, Szilágyi Zoltán az autók automata sofőrjeinek öntörvényű működését állítja a középpontba, Márki István pedig egy idegen faj szempontjából vizsgálja az emberi lény alaptermészetét. Korcsmáros Pál Urm megszökik című képregényének második részét olvashatják ebben a számban, melyet a Sztrugackij testvérek egyik elbeszélése („A spontán reflex", Galaktika 273) ihletett. Interjút készítettünk Burger Istvánnal, a magazin főszerkesztőjével, melyben az olvasói kérdőív fontos tanulságairól esik szó. A szférák zenéje az új Star Wars-film apropóján John Williams filmzenéit mutatja be. A Kapcsolatfelvétel az SF szakosztály aktuális előadását, a Trafó estjét és egy Galaktika-beszélgetést ismertet. A filmrovat két borzongató norvég művész-horrorfilmet ajánl a nyári meleg alternatívájaként. A tudományos főanyag a Terminátor-világ víziójával kapcsolatban tesz fel alapvető kérdéseket. A lapban olvashatók még érdekes írások űrhőmérőről, okospohárról, drónszelfiről, valamint egy nyomtatott hídról. Az XL-kiadás a harmadik Perry Rhodan-történetet (A sugárzó kupola) tartalmazza, ezenkívül Tanith Lee-re emlékezünk egy sejtelmes novellájával („Elle est trois"), valamint egy minitörténettel. A Galaktika 304. számát keresse az újságárusoknál (az XL-változatra pedig továbbra is előfizetőként tehet szert)!
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
„A hard sci-fi egyedi mixe: összeesküvés-elmélet és kozmológia, természettudomány és villámgyors akció." (George R. R. Martin) 1967-ben, a maoista kulturális forradalom alatt egy fiatal egyete...
Online ár:
2 799 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján