Úgy szeretlek, édesapám, mint a sót! Ismerős mondat, ugye? Ezúttal azonban nem a magyar király legkisebb lánya felel így - ahogy azt gyerekkorunkban megszokhattuk -, hanem a török padisah legkisebb fia. Vajon az ő sorsa is úgy alakul, mint a magyar királylányé? Vagy ezúttal máshogy kanyarodik a történet? Kiderül dr. Zalka Csenge Virág legújabb mesegyűjteményéből. A varjúherceg meséi ugyanis egyszerre kínálják az otthonosság és a felfedezés örömét. Az olvasó számára ismerős népmesék itt közölt, távoli változatai közel hozzák a világ népeit. Megmutatják, mennyi hasonlóság van közöttünk, de azt is, milyen lenyűgözően sokfélék vagyunk. Hiszen Hamupipőke néha fiú, és a három kismalac kalandjai olykor erdei manókkal esnek meg. Így még izgalmasabb! Sorozatunk első része, a Ribizli a világ végén - Régi magyar népmesék mai gyerekeknek 2020-ban Év Gyerekkönyve díjat kapott. A kalóz királylány - Nemzetközi népmesék mai gyerekeknek után itt a harmadik kötet, benne ismerős ízek és a nemzetközi mesekincs sava-borsa. 2020-ban dr. Zalka Csenge Virág kapta az Év Gyerekkönyv írója díjat a Ribizli a világ végén című mesegyűjteményért. A sorozat A kalóz királylány című kötettel folytatódott, a legújabb kötet pedig A varjúherceg című kötet. A szerző gyakorló mesemondó, így a hagyományos történeteket a mai közönség érdeklődésének megfelelően válogatja és fogalmazza újra közérthető és szerethetően mai nyelven. Eközben megőrzi és továbbadja a mesék eredeti cselekményét, fontos kérdéseit és évszázadokon át őrzött, ma is elgondolkodtató, változatos kincseit.
Az egyik legismertebb ifjúsági regény mintegy 150 évvel ezelőtt játszódik egy kis amerikai faluban. Az események tehát térben és időben is a mai gyerekektől távol történnek, de korántsem állnak táv...
Online ár:
5 400 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára