Ez a kötet Zoltainé Karkovány Judit középiskolai tanárnő sok évi munkájának fájdalmas tartalmú de történetileg megbízható eredménye. A második világháború után mind Magyarországon, mind Izraelben számos hazai hitközségről készült történeti monográfia. De még mindig sok olyan, mára már elnéptelenedett gyülekezetünk van, amelynek emléke az egyre fogyó 1944 előtti kortárs szívében még él, ám a fiatalabbak ezek életéről és tevékenységéről - érthetően - már alig tudnak valamit. Ezért nagyon fontos, hogy egy-egy egykori gyülekezetről, lett légyen kicsiny vagy nagy lélekszámú, mind a magyar zsidó múlt, mind az egyetemes hazai történelem tekintetében hiteles és megbízható történeti dokumentum értékű tudományos munkák jelenjenek meg.
Szerzőnk kutatásai alapján immár eggyel több a fenti kívánalmaknak megfelelő munka. Balatonfüreden a maga idejében nem nagy lélekszáma ellenére is jelentős zsidó közösség élt és dolgozott. Tagjai rítus szerint részben a veszprémi hitközséghez tartoztak, ezek voltak a liberálisabb irányzat képviselői, míg az ortodox rítus követői önálló gyülekezetet alkottak, a gyülekezet élén a rabbival s a legfontosabb vallási intézményekkel. Amint e könyvből megtudjuk, a múlt század elején még elemi iskolát is tartottak fenn; utóbb erre már nem volt lehetőségük.
A Szerzőt köszönetünk illeti, amiért gondos kutatásával gazdagítja a magyarországi zsidó hitközségek történeti irodalmát.
Dr. Schweitzer József
Online ár:
3 600 Ft
Online ár:
4 680 Ft
Online ár:
1 990 Ft