Százéves múltra tekinthet vissza Magyarországon a jazz, de nagykorúvá válása, kulturális integrációja csak néhány évtizede kezdődött. Ezt az akadályokkal kikövezett folyamatot követik nyomon a könyvbe foglalt elemzések, koncertbeszámolók, hanglemezkritikák, muzsikusportrék és interjúk. A szerző nemcsak írásaival vette ki részét az amerikai eredetű zene magyarországi térfoglalásából, hanem alapító tagja, alelnöke, majd hosszú éveken át vezetőségi tagja volt az 1990-ben létrejött Magyar Jazz Szövetségnek. Új könyve a jazz megjelenési formáit, társadalmi környezetét, a kulturális életben elfoglalt helyét taglaló írásokon kívül jelentős teret szentel a hazai jazzfesztiváloknak, így a legendás Debreceni Jazz Napoknak, bemutatja a hazai jazzvilág meghatározó szereplőit és a tehetséges fiatalokat. Külön fejezet méltatja az avantgárd jazz úttörőjének, Szabados György zongoraművésznek a munkásságát. A kötet különlegessége a The History of European Jazz című, 2018-ban Angliában megjelent európai jazztörténet Magyarországot bemutató fejezete, amely az Equinox kiadó engedélyével itt olvasható magyar fordításban.
Turi Gábor (1951) Nyíregyházán született. A középiskolát Sárospatakon végezte, diplomát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem-angol szakán szerzett, majd elvégezte a Magyar Újságíró Szövetség iskoláját. Pályáját újságíróként, szerkesztőként kezdte. A jazzmuzsikával az 1970-es évek közepén jegyezte el magát, az évtizedek során több száz írása, tanulmánya jelent meg hazai és külföldi lapokban, folyóiratokban. A Magyar Nemzet és a Gramofon zenekritikai folyóirat rendszeres szerzője. Az 1980-as években az International Jazz Federation angol nyelvű, Jazz Forum című magazinjának magyarországi tudósítója volt. 1992-95 között Londonban kulturális attaséként, 1998-2002 között Washingtonban sajtóattaséként teljesített diplomáciai szolgálatot. 2002-2006 között Debrecen kulturális és külügyi alpolgár-mesterének választották. Éveken át tartott jazzkurzusokat a Debreceni Egyetem Észak-Amerika Tanszékén. Három könyvet írt a jazzről Azt mondom: jazz (Zeneműkiadó, 1983), A jazz ideje (Osiris, 1999) és Amerikai jazznapló (Gramofon, 2019) címmel. A The History of European Jazz címmel Angliában 2018-ban megjelent európai jazztörténet magyar fejezetének szerzője, New Orleans tiszteletbeli polgára. Fulbright-ösztöndíjjal 2013-ban három hónapot Newarkban, a legnagyobb amerikai jazzarchívumban töltött a kortárs amerikai jazz tanulmányozásával. Munkásságát a Magyar Jazzszövetség Pernye András-életműdíjjal ismerte el.
A jazz az egyik leginkább kortárs művészet. A pillanatban rögtönözni, másodpercről másodpercre alkotni misztérium. Ennek a varázslatos műfajnak krónikása és elemzője Turi Gábor, akinek majd öt évtized alatt keletkezett írásait gyűjti egybe ez a könyv.
Lapjairól átfogó képet kapunk arról, hogy az 1950-es évek óta hol tűrt, hol tiltott, hol támogatott státuszban hová is jutott el a jazz Magyarországon. Milyen fejlődési utat járt be, mely korszakokban kik voltak a jeles képviselői, hogyan született meg Gonda János által a magyar jazzoktatás, milyen volt és milyen ma a hazai jazzélet. Egyáltalán, arról, hogy van-e sajátosan magyar jazz, és hol van a helyünk a világ jazztérképén.
Ma a legrangosabb helyszíneken, a Müpában, a Zeneakadémián szól a jazz, sikeres fesztiválok működnek, nemzetközi mércével is nívós klubok üzemelnek. A magyar muzsikusok magas színvonalon játszanak, rengeteg a tehetséges fiatal. Vannak befutott művészeink, akik, e sorok írójával egyetemben, részesei a nemzetközi körforgásnak, rendszeresen, sikerrel szerepelnek külföldön.
A műfaj elismertetéséért, népszerűsítéséért, a fiatalok támogatásáért rengeteget tesz az 1990-ben alapított Magyar Jazz Szövetség, a hazai jazzélet motorja, amelynek kétszer is alelnöke, hosszú ideig vezetőségi tagja volt Turi Gábor. A szövetség sok olyan eseményt tart életben, illetve programot és versenyt szervez, amelyek egyedülálló vállalkozások a magyar jazzéletben.
Az utóbbi években a jazz fejlődéséhez felzárkózott a jazzkritika is. Naponta frissülő internetes portálok működnek, rendszeresek az újságcikkek, könyvek és dolgozatok születnek a témában. A Pernye András-díjas szerző a jazzt nagykorúvá válása óta kíséri figyelemmel: tudósít, rögzít, értékel, a szövetségnek ma is aktív és segítő tagja. Könyve a jazzt belülről ismerő és szerető szerző munkája.
Bágyi Balázs
jazzdob-előadóművész, zeneszerző,
a Magyar Jazz Szövetség elnöke
"Hatvan év a színpadon. Tízezernél is több fellépés. Aranylemezek, életműdíjak. Teltházas koncertek. De hogyan kezdődött a történet? Hogyan lett a Balettintézet növendékéből az ország egyik legisme...
Bevezető ár:
6 222 Ft
Eredeti ár: 7 777 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Akciós ár:
3 250 Ft
Online ár: 5 850 Ft
Eredeti ár: 6 499 Ft
Akciós ár:
3 000 Ft
Online ár: 8 500 Ft
Eredeti ár: 9 999 Ft
Online ár:
808 Ft
Eredeti ár: 850 Ft
Akciós ár:
3 000 Ft
Online ár: 8 500 Ft
Eredeti ár: 9 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján