Truman Capotet már akkor az amerikai irodalom egyik legnagyobb tehetségének kiáltották ki, amikor még csak néhány ragyogó elbeszélést publikált - így hát óriási várakozás előzte meg első regényének megjelenését. Maga a szerző sokáig úgy gondolta, hogy ez az első regény a
Nyári átkelés lesz, amelyet 1943-ban, tizenkilenc évesen kezdett írni. Sokat kínlódott vele: még kereste saját hangját és a nagy témát - ambíciózus fiatalemberként olyan könyvet akart írni, amely egy csapásra az amerikai próza élvonalába és a sikerlisták élére röpíti. S aztán félretette a
Nyári átkelés -t, és a lázas ihlet hónapjaiban megszületett első kisregénye, a
Más hangok, más szobák: egy magányos, a szexuális identitásával küszködő fiú hátborzongató története, akiben nem volt nehéz ráismerni magára a szerzőre. Egy ideig még vissza-visszatért a
Nyári átkelés ötletéhez, míg végül lemondott róla, s a kézirat is elveszett - legalábbis ezt gondolta ő maga és életművének kutatói is. Ám 2004-ben a Sotheby's aukciós háznál mégiscsak felbukkant az iskolásfüzetekbe írt regény, és hagyatékának gondozója úgy vélte: olyan kincs került elő, amely - bár Capote nem akarta megjelentetni - mindenképp érdemes rá, hogy megismerjék az olvasók. A regény, amely egy gazdag, fiatal New York-i lány és egy szegény zsidó fiú titkos szerelmét meséli el, részben irodalomtörténeti érdekesség, egy nagy író első nekifutása a nagy prózának (s gyakran megcsillan már benne a későbbi Capote varázslatos stílusa), és ugyanakkor remek olvasmány is. Capote ragyogó beleéléssel ábrázolja a gyerekkorból még éppen csak kilépett lány érzéseit, féktelen kalandvágyát, törékenységét, a titkos kapcsolat félelmeit, az osztálykülönbségből származó vonzásokat és taszításokat - egyszóval olyan különleges alakot teremt, aki egy későbbi, egészen felejthetetlen, sugárzóan erotikus regényhősének, az
Álom luxuskivitelben Cily Hebrentschének csábító és zavarba ejtő előképe.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Saját képekkel - Ismertető: New Yorkban, a Modern Művészetek Múzeumában kiemelkedő jelentőségű eseménynek ígérkezik Asi Doniro festőművész első kiállítása, mert a nagyközönség ekkor ismerheti meg s...
Online ár:
1 390 Ft