A vaskos kötet szerzője Tóth Ferenc nyugalmazott múzeumigazgató, „a legmakaibb makai” – ahogyan tekintélyes munkásságának ismerői titulálják. Szeretett városa, Makó mintegy száz éves múltra visszatekintő képzőművészeti életét foglalta össze, azoknak a művészeknek a részletesebb méltatásával, akik innen indultak vagy ide tértek, és öregbítették a Maros-parti város hírnevét. A nagy alapossággal összeállított mű első kétharmadában félszáz művész (festők, grafikusok, szobrászok, iparművészek, restaurátorok) életpályája olvasható színes, illetve a grafikák esetében fekete-fehér reprodukciók kíséretében. A hosszú sort a 19. századi Szikora György képíró nyitja meg, majd elismert művészek következnek, mint Nagy István, Kléh János, Vén Emil, Lengyel Lajos, Bángi Mária, Kókai Tamás, Kocsis Imre, Imre Mariann, Szilvásy Nándor vagy kuriózumként a festő-színész Páger Antal. Ezután egy rövidebb történeti áttekintés után a város művésztelepeinek életébe, történetébe nyerhetünk bepillantást az Espersit János létrehozta Rudnay Gyula-féle művészteleptől az országos hírű grafikai alkotótelepig.
Online ár:
4 800 Ft
Online ár:
1 420 Ft