Este verni kezdte az eső az ablakot. Úgy fújta szél, hogy még a függönyök is mozogtak. Az egész ház
nyikorgott. Frank elhúzta a függönyt, és kinézett. Egy villám elvakította, és a következő pillanatban hatalmas dörgés hallatszott. Rögtön ezután másféle hangokat hallott - ablakok zörögtek, ajtók csapódtak, nagy dörejjel ki is vágódott valahol egy. Frank kiszaladt a folyosóra. Kis híján hátratántorodott egy heves széllökéstől. A bejárati ajtó nyitva volt. Az előszobai rézlámpa ide-oda lengett, a falakon különös árnyak táncoltak. Az eső Frank arcába vágott, miközben nagy nehezen sikerült becsuknia az ajtót. Csak akkor vette észre, hogy a lábtörlőn egy levél fekszik... Öt perc múlva fél négy. Mindjárt vége a tanításnak a falusi iskolában. A hatodikosok
villámgyorsan összecsomagolnak, és csillogó szemmel néznek a tanító úrra. Frank van der Kódor ilyenkor mindig mesél. Csodás történeteinek hőse, Vörös Frank mélységes tömlöcökből szökik meg, hajótöréseket él túl, éhes
oroszlánnal, sárkánnyal, jetivel méri össze az erejét. Egyik a nap a tanító azzal fejezi be a mesét,
hogy Vörös Frank fontos levelet vár. Legnagyobb meglepetésére azon az estén ő kap levelet rejtélyes körülmények között, és ezután egymást követik a furcsábbnál furcsább események. Frank elhatározza, hogy kideríti,
mi történik a látszólag unalmas kis faluban. Varázslók? Kémek? Kegyetlen bárók? Fogva tartott gyermekek? Elrejtett kincs? Összeesküvés? Úgy tűnik, egyik meséje önálló életre kelt, és szereplői a diákok, a házinéni, és ki tudja ki még a faluból... no és persze maga Frank. De hát lehetséges ez?!
Egy csók egy pillanat műve. De ezer csók élethosszig kitart. Van egy fiú. És van egy lány. A szerelem egy pillanat alatt szövődik köztük, de egy évtized, amíg kibontakozik. Ezt a szerelmet nem...
Bevezető ár:
3 520 Ft
Eredeti ár: 4 399 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
4 080 Ft
Eredeti ár: 4 799 Ft
Online ár:
2 805 Ft
Eredeti ár: 3 299 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján