Három napja esik az eső. Nem a hosszas esőzésekre jellemző ónos egyhangúsággal, hanem vidáman, sűrűn, egyfolytában zuhog, mintha valami futó nyári zivatar lenne. Az ember állandóan azt hiszi, hogy a hatalmas zápor perceken belül elmúlik. Az ember ezt három napig hiszi. Azután abbahagyja. Három napja esik az eső. Ónos egyhangúsággal, meg csupa ilyenek. Nemsokára megyünk ebédelni, de már nem kapni semmit. Na, sag schon.
A rejtélyes Rejtő. Akiről rengeteg sztori forog közszájon, ám a legtöbbet nem támasztja alá tényanyag, úgyszólván nincs is életrajza, csupán legendáriuma. Talán egyetlen más magyar művészről sem született annyi biográfiai anekdota, mint róla. A számos ismeretlen kisebb terjedelmű Rejtő-szöveget, levéltári dokumentumot, sajtómegjelenést és fotót tartalmazó emlékkötet egyik legnagyobb szenzációja a hagyatékból előkerült és most először publikált írások gyűjteménye, de emellett a szerelmi levelezése, ifjúkori versei is helyett kaptak a gazdag fotó- és képanyagot, valamint az eddigi legteljesebb bibliográfiát tartalmazó exkluzív kötetben..
Ez is elérhető kínálatunkban:
A ma már évtizedek óta Magyarországon élő Iancu Laura a Kárpátok délkeleti láncai mögött, a sok száz történelmi emlékezésben felrajzolt, több tucatnyi dalban s balladában megénekelt Moldovában szül...
Online ár:
2 975 Ft
Eredeti ár: 3 500 Ft
Online ár:
4 246 Ft
Eredeti ár: 4 995 Ft
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
3 740 Ft
Eredeti ár: 4 399 Ft
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján