Teri Hatcher, Hollywood egyik legszexibb színésznője 1964-ben született a kaliforniai Sunnyvale-ben. A világsikert a Született feleségek című tévésorozat hozta meg számára. Susan Mayer figurájának megformálásáért 2005-ben a legjobb színésznő kategóriában Golden Globe díjat kapott, sőt az Amerikai Filmszínészek Szakszervezetének díját is ő nyerte el. Mellesleg Emmy-díjra is jelölték. A bombasiker sorozat előtt a magyar nézők többek között a Kémkölykök, a Folytatásos forgatás, A holnap markában (James Bond), valamint a Lois és Clark című sorozat Lois Lane-jeként láthatták. Los Angelesben él a lányával, Emerson Rose-zal. „Pirítós. Egyszerű étel, ám ha megpróbáljuk elkészíteni, nem mindig sikerül. Vagy nem eléggé pirult, vagy még lágy maradt a kenyér, aztán meg... szénné ég. Ön az a típus, aki lekapargatja az elfeketedett réteget, vagy inkább lekvárt ken rá, hogy közömbösítse a keserű ízt? Kidobja az egészet, vagy inkább megeszi? –. – Én mostanáig mindig megettem az elégett pirítóst. Anyámtól vettem át ezt a szokást. Neki minden és mindenki fontosabb volt önmagánál. Ez a szándékos önfeláldozás a gyermekének szóló üzenet volt. Azt jelentette, egy nőnek el kell viselnie a legrosszabbat is. Ha én kapom a legszebb szelet pirítóst, valaki másnak ezért szenvedni kell. –. – Negyvenéves lettem. Az előttem álló újabb évtizedben is úgy akarok élni, mint korábban? A válasz nyilvánvalóan: nem. Nehéz azonban eljutni odáig, hogy többé nem eszem meg az elégett pirítóst. Nem szabad folyton attól félnem, hogy kudarc ér. Tudatosítani kell magamban, hogy én is megérdemlem az élettől a jót, a finomat. Döntöttem tehát, igenis változtatnom kell az életemen, és szeretném, ha mások is változtatnának a saját életükön. –. – Ezért írtam meg ezt a könyvet. Szeretném megosztani másokkal is az én bolondos, szétszórt, de komoly, bizonytalan, de őszinte kísérletemet a boldogság megtalálása érdekében."
KULTURÁLIS IKON, vakmerő katona, remek sportoló, szenvedélyes szerető, stílust és irányzatot teremtő remekíró. Hemingway mítosza, melyet részben saját maga teremtett, túlságosan leegyszerűsíti a ró...
Online ár:
4 290 Ft