drMáriás

Összefoglaló

Máriás Béla minden előtanulmányt mellőzve, iskolai képzettség híján csap bele a képteremtés kalandjába. Nemigen tapogat jobbra-balra, nem sokáig keresgéli önmagát, hanem szinte azonnal, nagyon fiatalon hozza valódi énjét. Már a kezdetben érett művészként indul, szinte első lépésétől önálló úton jár, saját nyelven szólal meg tulajdon világában, amely eredetiséget és erőt sugároz. Utólag elmondható: hatalmas szerencséje, hogy nem képzőművészeti iskolába iratkozott. Mert akkor bizonyára nem az itt látható képekkel szembesítene bennünket. És ez, most már tudjuk, hatalmas veszteség lenne számára, számunkra is.
Munkássága megkülönböztetett szegmensévé válik az ezredforduló előtti és utáni magyar művészetnek - az úgynevezett átalakulási időszaknak -, hiszen öntörvényű keretek között mozog, saját belső értékrendszerei vannak, amelyek gyakran egymással is ellentétesek (gondoljunk hol kötöttebb formájú, hol pedig indulatosabb munkaciklusaira). Többértelmű külön utas, aki a társadalmi angazsáltság útjára lépett, s aki ennél fogva nehezen kapcsolható bármelyik hazai művészetfelfogáshoz vagy jelenséghez. Nem jellemző rá a létező világ szépítése, púderozása, zománcozása vagy nikkelezése, függetlenül attól, nyelvi kifejezése szabadabb vagy visszafogottabb. Költészeti fogalmakkal élve: nem kiesztergályozott szonetteket ír, hanem zabolátlan, szalonképtelen szabad-verseket, kánonokat áthágó kakafonikus balladákat, parabola-példázatokat, amelyek esetenként úgy működnek, mint a leghatásosabb lövedékek, mély, örök nyomokat hagyva bennünk.
Magatartásában és temperamentumában mintha két egymástól merőben különböző személy lakozna. Az egyik figyelmesen, kimérten átgondolt, és inkább az értelmet juttatja érvényre, a másik viszont indulatokkal, ösztönös kitörésekkel hagyja magát vezettetni, áthágva mindenféle mesterséges vagy létező korlátot. Hol míves kivágatokkal alkot, hol pedig olyannyira zabolátlan gesztusokat ereszt ki magából, amelyek leginkább elnyújtott trombita szólóira emlékeztetnek. Fegyelmezettség és túlfűtöttség, visszafogottság és rakoncátlanság, kiterveltség és rögtönzés kéz a kézben, működik nála, olyan helyzeteket teremtve, amely ideális feltételeket adnak a normalitás és az abnormalitás örök és monumentális párharcához, a kettős látás már idézett kelet-európai prizmáján át.