Nem sok olyan fogalma van erkölcsi gondolkodásunknak, amelyet többet emlegetnénk, mint a felelősségét. Austin, Hart és Feinberg mesteri elemzéseit közreadó válogatásunk annak a sorozatnak az első kötete, amely remélhetőleg élesebbé teszi képünket a filozofálásnak arról a módjáról, amelyet "oxfordinak", "oxfordi stílusúnak" nevezhetünk Magyarországon is, legalább A szellem fogalma, Altrichter Ferenc nagy jelentőségű Ryle-fordításának megjelenése óta. A sorozat tervezett első kötetei - Felelősség, Büntetés, Jogok, Szabadság - az erkölcsi gondolkodás filozófiai tanulmányozásának köréből mutatnak be alapvetően fontos témaköröket. Nem csupán földrajzi, de szellemi értelemben is eltávolodunk azonban esetenként Oxfordtól, mivel a sorozatnak van egy sajátos célja is: érzékeltetni akarja a társadalmi szerződés John Rawls által kialakított filozófiájának oxfordi alapjait. Ez az oka annak, hogy Rawls utolsó, életében megjelent könyve és a társadalmi szerződés gondolatának bemutatása is része lesz sorozatunknak. A kötetek célja és jellege mindazonáltal szorosan kapcsolódik Oxfordhoz, az európai kultúra, illetve a filozófia nyelvi fordulatának híres egyetemi központjához, hiszen mindenki tudja a filozófiai érdeklődésű olvasók körében, milyen nagy szükség van nálunk is az Oxford Studies válogatásaihoz hasonló segédkönyvekre.
A kötetben egy olyan kornak, a Felvilágosodás korának filozófiája szólal meg, amelyben politika, filozófia és esztétika még nem különültek el egymástól szigorúan, hanem termékeny kölcsönhatásban ál...
Online ár:
2 565 Ft
Eredeti ár: 2 700 Ft
Online ár:
3 315 Ft
Eredeti ár: 3 900 Ft
Online ár:
5 950 Ft
Eredeti ár: 7 000 Ft
Online ár:
3 230 Ft
Eredeti ár: 3 800 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján