Szép Ernőnek talán egyetlen művében sem sikerült olyan szétválaszthatatlanná összeolvasztania a maga kicsit léha-cinikus, kicsit kíváncsi-ajzott, bágyadt-elhanyatló, érzéki játékos magatartását s a belőle születő pózt az első világháború előtti, a Ferenc Jószef-i Magyarország egy rétegének rajzával, mint a Lila akác-ban: tökéletes egyensúlyát teremtette meg egy életérzésnek és egy pontosan körülhatárolt életanyagnak.