ELŐSZÓ
Őrizni a hitletéteményt; íme, ez az a küldetés, melyet az Úr Egyházára bízott és amit az betölt minden időben. A II. Vatikáni egyetemes Zsinat, melyet boldogemlékű elődöm, XXIII. János harminc éve hívott egybe, szándék és óhaj gyanánt fogalmazta meg, hogy a figyelem középpontjába állítsa az Egyház apostoli és pásztori küldetését. Az evangéliumi igazság fényének felragyogtatásával így akart odavezetni minden embert Krisztushoz, aki mindenek fölött van (vö. Ef 3,19), hogy keressék Őt és befogadják szeretét.
Ezekhez az alapszándékokhoz csatlakoztatva, XXIII. János pápa fő feladataként jelölte meg a keresztény tanítás értékes hitleleményének gondosabb őrzését és kifejtését, hogy így hozzáférhetőbb legyen Krisztus hívei és a jóakaratú emberek számára. A zsinat, hogy ezt elérje, elsősorban nem a kor tévedéseinek elítélésével foglalkozott, hanem inkább a hit tanítása szépségének és erejének bemutatására figyelt. "Ennek a zsinatnak világító fényei az Egyház (...) lelki gazdagodásának forrásává lesznek" - fogalmazódott meg. - "Miután belőle új erőket nyert, félelem nélkül tekinthet jövőjére. (...) Örömmel, félelem nélkül kell a munkába kezdeni, melyet korunk kíván meg. Így követjük azt az utat, melyet az Egyház húsz évszázad óta jár."
Ez is elérhető kínálatunkban:
A kötet Kálvin főművének az 1559-es ún. nagy Institutiónak rövidített formája, amelyből elmaradnak olyan kisebb részek, melyek csak Kálvin korára vonatkoznak, akkori hitvitákat tükröznek, de benne ...
Online ár:
900 Ft
Online ár:
2 390 Ft
Online ár:
3 900 Ft
Online ár:
1 990 Ft
Online ár:
4 990 Ft