Szelestei Nagy László, magyar-latin szakos tanár, levéltáros, könyvtáros aktív éveit két munkahelyen töltötte el: az Országos Széchényi Könyvtárban, ahol a Kézirattár munkatársaként újkori kéziratok feldolgozásával foglalkozott és a magyarországi egyházi könyvtárak régi könyveinek nyilvántartásba vételét intézte, majd 1996-tól az újonnan alakult Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán oktatott, 2012-től az MTA-PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoportjának vezetője. Mindegyik munkahelyén fontosnak tartotta a tudományos kutatásokat, kutatási területe a koraújkori irodalom-, művelődés- és lelkiségtörténet.
Szelestei Nagy László az elmúlt negyven esztendő irodalom- és művelődéstörténeti tanulmányaiból válogatta össze Tanulmányok a 17-18. századi magyarországi művelődésről című kötetét. A kötet bevezető tanulmányaiban a 17-18. századi evangélikus pietizmusról és a 18. századi katolikus megújulásról mutatja ki, hogy e fogalmak inkább magyarázhatók a felekezeti megújulás, mint a felvilágosodás eszméivel. A "Tudós világ" részcím alá sorolt tanulmányokban elsősorban a magyarországi tudományos élet 18. századi szerveződéseiről van szó, az "Irodalmi műfajok" pedig eddig ismeretlen művek feltérképezését végzi el. A tanulmányok forrásbázisát többnyire az eddigi szakirodalomban még nem tárgyalt latin, magyar és német nyelvű kéziratok képezik.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Az ötszáz év esküvőtörténetén végigkalauzoló Magyar Menyasszony kiállításhoz kapcsolódóan megjelenő tanulmánykötetünk sokféle szempontból, több tudományterület kiváló kutatóinak segítségével járja ...
Online ár:
7 225 Ft
Eredeti ár: 8 500 Ft
Online ár:
6 792 Ft
Eredeti ár: 7 990 Ft
Online ár:
3 791 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Online ár:
3 800 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján