Nem múlik el nap úgy, hogy ne töltene el mérhetetlen bűntudat számtalan dolog miatt, amit nem tettem meg Dylanért Gyakran gondolok az én origamizó Napsugaramra Szerettem egy csésze teával leülni mellé, és nézni, ahogy jár a keze, mint a motolla, és egy papírlapból békát, medvét, ollós rákot varázsol. Mindig ámultam, hogy pár hajtástól teljesen átváltozik a sima papír, és új jelentést kap. És csak csodáltam a kész művet, a bonyolult hajtások számomra megfejthetetlen, kiismerhetetlen rendszerét.
Columbine után valami nagyon hasonlót éreztem. Ki-be fordítgattam, amit tudni véltem magamról, a fiamról, a családomról, és hol rémmé változott a fiú, hol a rém vissza fiúvá.
Sue Klebold annak a középiskolás fiúnak az édesanyja, aki másodmagával gyilkolt 1999. április 20-án a Columbine Gimnáziumban. Ez volt az első iskolai mészárlás, mely megrendítette a világot. Előtte Sue csak egy átlagos kertvárosi anyuka volt, az elmúlt tizenöt évben viszont kizárólag azzal foglalkozott, hogy megértse, mi vezethetett a szörnyűséghez, választ keresett arra, hogy a családnak mekkora felelőssége volt abban, ami történt. Nem bénította meg a gyász és a bűntudat, sőt szenvedélyes és céltudatos aktivista lett. Ezzel a könyvvel sem az a célja, hogy mentséget találjon a saját felelősségére, hanem hogy segítsen nekünk, szülőknek abban, hogy ne követhessük el azokat a hibákat, amelyek az ő tragédiájukhoz vezettek.
A könyvből származó szerzői jogdíjbevételek is jótékony célokat szolgálnak: kutatásra és mentális problémákkal foglalkozó szervezetek támogatására fordítják.
Szívfacsaró és szellemes memoár az iCarly és a Sam és Cat sztárjától. #1 NEW YORK TIMES BESTSELLER #1 NEMZETKÖZI BESTSELLER TÖBB MINT 2 MILLIÓ ELADOTT PÉLDÁNY! Jennette McCurdy hatéves koráb...
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Akciós ár:
1 500 Ft
Online ár: 4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
7 650 Ft
Eredeti ár: 8 999 Ft