Homokba temetett városok
Digi-Book Kiadó, 2022
Összefoglaló
Stein Aurél a „Homokba temetett városok” című művét inkább élménybeszámolónak szánta mintsem száraz tudományos értekezésnek. Útja kevéssé kalandos, mint a Sven Hedin által leírt utak, ugyanakkor hatalmas mennyiségű és értékes régészeti leletet sikerült ezen az expedícióján is feltárni, amit aztán a későbbiek során tudományos elemzésnek vetett alá. Az eredményeket tudományos alapossággal is publikálta Oxfordban, 1907-ben megjelent Ancient Khotan című művében. A Stein művek rendkívül olvasmányosak és csodálatosan mutatják be, egy 1900-as években lebonyolított expedíció szépségeit és nehézségeit. Stein Aurél sikeres expedícióinak egyik jelentős tényezője, hogy a szerző emberségesen, barátságosan bánt kísérőivel, munkásaival ezért ők lojálisak voltak és szerettek vele dolgozni. (Biró Dániel)
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján