„Nagy ívű és lenyűgöző történet. Minden szereplője vibrálóan eleven emberként áll előttünk a maga tudásával, lelkiismeretével, elbizakodottságával vagy kétségeivel.” San Francisco Chronicle
Az atombomba története még ma, huszonöt évvel első megjelenése után is a legteljesebb forrásmunka, amely hallatlan részletességgel ismerteti az atomban rejtőző roppant energiák mintegy száz évvel ezelőtti felfedezésétől az első atombombák Japán elleni bevetéséig vezető eseményeket.
A történelem nagy felfedezései közül nem sok jutott el ilyen gyorsasággal a végső kibontakozásig, s olyan sem igen akad, amelyet ennyire félreértettek vagy félreismertek volna az emberek. Az atomenergia felszabadításával kapcsolatos első elméleti fejtegetéseket alig több mint huszonöt év választja el az első kísérleti atombomba, a Trinity vakító felvillanásától. Ami kezdetben pusztán izgalmas elméleti fizikai problémának tűnt, káprázatos gyorsasággal öltött testet a Manhattan-tervben, majd hamarosan az atombombában. Az addig elefántcsonttornyaikban élő tudós kutatók, akiknek nevét korábban szinte csak a kollégáik ismerték - Szilárd Leó, Teller Ede, Robert Oppenheimer, Niels Bohr, Lise Meitner, Enrico Fermi, Ernest O. Lawrence vagy Neumann János - hirtelen a rivaldafényben találták magukat. Richard Rhodes pontosan, szakavatottan és nagy megelevenítő erővel tárja elénk az emberiség legfélelmetesebb felfedezésének történetét. Könyve impozáns elbeszélői teljesítmény, s a téma jelentőségéhez méltó, irodalmi színvonalú alkotás.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Kína különleges figyelmet érdemel a hadtudománnyal foglalkozó szakemberek és a hadtudomány iránt érdeklődők részéről, hiszen e majd négyezer éves kultúra háborúktól terhes történelme során roppant ...
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft
Online ár:
7 225 Ft
Eredeti ár: 8 500 Ft
Online ár:
1 700 Ft
Eredeti ár: 1 999 Ft
Online ár:
5 347 Ft
Eredeti ár: 6 290 Ft
Online ár:
3 817 Ft
Eredeti ár: 4 490 Ft
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján