Pio atya breviáriuma
Szent Gellért Kiadó és Nyomda - 130 oldal・papír / puha kötés・
Pio atya gondolatai, útmutatásai az esztendő minden napjára - Pascal, a nagy francia gondolkodó írja: "Az Úr Jézus a világ végéig agonizál, a kereszten, mert Ő az Egyház misztikus Testének a feje, aki teljesen egy az Ő tagjaival és azonosítja magát minden szenvedő embertestvérével." - Ezt Krisztus valóban állandóan érzékelteti is a kiválasztott stigmatizáltakon keresztül.
Minden időben voltak stigmatizáltak, akik tanúskodtak, vagyis akik szinte bemutatták az Úr Jézus keresztáldozatának valóságát. De még egyetlen stigmatizált sem részesült olyan csodálatos kegyelmekben, mint a szentéletű kapucinus, Pio atya, aki az Úr Jézus öt szent sebének vérző nyomait 1918 szeptember 20-tól 1968 szeptember 23-ig, ötven (!) éven keresztül viselte testén.
Számtalan komoly orvosi kivizsgálás ellenére sem tudtak semmi magyarázatot találni arra, hogyan tudott egyáltalán életben maradni Pio atya, akinek el nem képzelhető szenvedést okoztak az állandóan vérző, nyílt sebek. Ráadásul az atya táplálékot alig vett magához, de rengeteget gyóntatott és igen sok egyéb lelkipásztori munkát is végzett. - Mindehhez erőt a szentmise-áldozatból merített, amelyet minden reggel öt órakor mutatott be, vérző sebeivel, könnyek között, gyakran elragadtatásba esve.
Paolai Szent Ferenc élete
Egy névtelen kortárs tanítványa -Progetto, Cosenza, 2000 - 2007 -96 oldal · ISBN: 9788882762926 · Fordította: Márton Mária
Az életben különféle harcaink vannak, az egészségünkért való aggódástól a pénzügyi kihívásokon át a családi problémákig. A nehéz időket gyakran úgy emlegetjük, mint az élet viharait, amelyeket egym...
Online ár:
2 117 Ft
Eredeti ár: 2 490 Ft
Online ár:
5 391 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 3 000 Ft