Egy egykori német katona, Ewald Pick orosz hadifogságban eltöltött négy évének történetét ismerhetjük meg ebből a kötetből. Lelki okokból a szerző nagyon sokáig senkivel sem tudott a hadifogságban történtekről beszélni, míg végül nyolcvanhárom évesen tollat ragadott és papírra vetette emlékeit.
A szerző újdonsült altisztként, a kapituláció után esett amerikai fogságba, majd mintegy negyvenezer katonatársával együtt átadták az oroszoknak. Negyvenhat napos út után érkeztek meg a számukra a világ végének tűnő közép-szibériai Sztara Kuznyeckbe.
Történelmünk ezen nehezen feldolgozható szakaszát jó stílusérzékkel, tényszerűen, nagy emberszeretetről tanúbizonyságot téve írja le. Nem célja a szemben álló felek negatív vagy pozitív színben való feltüntetése, mindvégig próbál objektív maradni.
Az időközben már elhunyt szerző vezető szerepet játszott a magyarországi német katonai sírok felkutatásában és a katonák méltó helyre temetésében.
Andrássy Gyula száműzött, halálra ítélt, emigrációba kényszerült "rebellisből" vált a párizsi szalonok kedvencévé, majd Magyarországra történő visszatérését követően Deák Ferenc mellett ő lett a ki...
Akciós ár:
3 200 Ft
Korábbi ár: 3 200 Ft
Online ár: 3 999 Ft
Akciós ár:
3 200 Ft
Korábbi ár: 3 200 Ft
Online ár: 3 999 Ft
Akciós ár:
4 000 Ft
Korábbi ár: 4 000 Ft
Online ár: 4 999 Ft
5
az 5-ből
1 értékelés alapján
Nehéz 4 év de pozitív életszemlélet még ott is!