Egy öregember - a neve egyszerűen Mr. Blank - egy ismeretlen szobában ébred. Nem tudja, kicsoda ő, és hogyan került ide, hogy fogoly-e vagy ápolt. A szobájában egy íróasztalon kéziratköteget és egy halom fényképet talál, amelyek, mikor tanulmányozni kezdi őket, egy számára ismeretlen, alternatív világba kalauzolják, s egy másik fogoly történetével ismertetik meg. Az emberek, akik a nap során felkeresik cellájában - Anna Blume, az ápolónővér, Flood, a nyomozó, Quinn, a védőügyvéd és mások -, valahonnan ismerősnek tűnnek, s mintha egy olyan bűnért kárhoztatnák, amelynek elkövetésére nem emlékszik. Mindezekből a benyomásokból lassanként körvonalazódni kezd Mr. Blank kiléte és múltja - ám eközben a mennyezetbe süllyesztett kamera és mikrofon segítségével valaki szüntelenül figyeli. Az "Utazások a szkriptóriumban" vérbeli Auster-regény rejtélyes szövegekkel, képlékeny identitásokkal, titokzatos múlttal, karaktervándorlással. Összegyűlnek benne az író korábbi regényeiben szereplő alakok, akik kafkai tárgyalásnak vetik alá és elítélik megálmodójukat. O pedig azzal, hogy ezt megírta, maga is szereplővé vált, s immár örökre ennek a papírvilágnak a lakója.