"Maszumé hétköznapi kamaszlány a 60-as évek Iránjában. Iskolába menet meglát egy fiatalembert, akivel egymásba szeretnek. Maszumé bátyjai megtalálják ártatlan levelezésüket, húgukat megverik, majd máshoz kényszerítik feleségül. A lánynak fel kell adnia álmait, és el kell indulnia egy göröngyös úton, melyet a sors rendelt neki. Az ötven évet felölelő regény a hazáját jól ismerő szerző szemével követi végig Irán viharos történelmét: a 60-as évek a sah elnyomó uralma alatt, majd az iszlám forradalom, mely visszahozta Iránba a középkort, az iraki-iráni háború.A regényt, mely az utóbbi évtized legnagyobb bestsellere lett Iránban, kétszer is betiltották, azonban nem politikai tartalma miatt, hanem mert egy olyan független és erős nő sorsát állítja példaképül, aki a sorscsapások és nehézségek ellenére sosem adja fel a reményt, s bár csendesen, mégis határozottan tiltakozik társadalmának elnyomó hagyományai ellen.Parinoush Saniee szociológus és pszichológus, több regény szerzője. A sors könyve első regénye, melyet több nyelvre fordítottak le, Olaszországban elnyerte a Boccaccio-díjat, Németországban bestseller lett. Az iráni írónő 1949-ben született, férjnél van, két fia külföldön él."
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
A New York trilógia az ezredforduló egyik legelismertebb amerikai írójának világszerte legsikeresebb regénye. Ha akarom, három önálló, mégis összefüggő klasszikus detektívtörténet, ha akarom, a mod...
Online ár:
2 290 Ft
5
az 5-ből
1 értékelés alapján
Nagyon tetszett, nagyon sodró eseménydús könyv. Mindig alig vártam, hogy folytathassam.