A Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara jubileumi kiadványsorozatának első kötetét tartja kezében az Olvasó, amely művészeti és teológiai tanulmányok által a Hittanoktató- és Kántorképző Intézet tudományos műhelyébe enged betekintést.
A történelem Ura iránti hálaadással emlékezünk a nagykőrösi tanítóképzés 1839-es alapítására, a Főiskola 1990-es újraindítására, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem 1993-as megalapítására. Az összefonódó 20132014. és 20142015. tanévek ekként emlékeztetnek a 175, 25 és 20 évvel ezelőtti eseményekre, amelyek alapjaiban meghatározzák mai működésünket és kijelölik feladatainkat egy állandóan változó világban és felsőoktatási környezetben, valamint az egyház szolgálatában. Küldetésünk és képzésünk lényege az évszázadok és az évtizedek múlása ellenére változatlan maradt: magyar népünk és református közösségünk számára képzünk munkatársakat.
Kálvin Institutiójában azt írja, hogy ez a világ Isten dicsőségének tükreként teremtetett. Amikor a teremtett világra, a teremtett emberre tekintünk, a dicsőség tükrébe nézünk és az örökkévalóságba pillantunk. Egyúttal nem feledhetjük, hogy kezünk alkotása, a szavak és a hangok összefűzése, a művészetek és a teológia művelése akkor teljesedik be és ki, ha egyedül az örökkévaló Isten dicsőségét tükrözi vissza.
Neville Goddard (1905 - 1972) barbadosi származású amerikai metafizika tanító. Azon nagy és karizmatikus misztikusok egyike, akik az "Új Gondolat" filozófiáját hirdették, és akik felismer ték a tör...
Online ár:
3 231 Ft
Eredeti ár: 3 590 Ft
Online ár:
2 090 Ft
Eredeti ár: 2 200 Ft
Online ár:
2 125 Ft
Eredeti ár: 2 499 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Online ár:
2 846 Ft
Eredeti ár: 2 995 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján