1956 60. évfordulóján íródott könyvet tart kezében az Olvasó. 60 év kellő időbeli távolságra van ahhoz, hogy objektíven meg lehessen ítélni a forradalom eseményeit, és kellő távolságra ahhoz is, hogy a történelemtudománynak hála sok-sok homályba vesző részlet is napvilágra kerüljön. Viszont kellően közel ahhoz, hogy mindannyiunknak legyen olyan rokona, ismerőse, aki átélte, túlélte, megélte, és kellően közel ahhoz, hogy akár még a mi életünkre is hatással legyenek az akkor zajlottak. Fontos ismerni és érteni az akkori eseményeket, tudni, mit is ünneplünk október 23-án.
A tényeken túl könyvünk igyekszik rávilágítani ritkán hallhatott érdekességekre, kevesek által ismert részletekre, bemutatni hatását a művészetre, kultúrára, vagy akár egyéni sorsokra. Reméljük, Kiadónknak sikerül hozzáadnia valami újat 1956 emlékezetéhez, hogy nemzetünk kiemelt jelentéssel bíró évszámáról az Olvasónak ne csak az iskolai ünnepségeken látottak és a történelemórákon hallottak jussanak eszébe. Ha a könyv becsukása után kicsivel rövidebb időnek érzékeljük az 1956 óta eltelt 60 évet, akkor elértük célunkat.
Hogyan és miért akartak beszervezni az ötvenes évek közepén egy kisvárosi zenetanárnőt? Mivel próbáltak rávenni az együttműködésre egy vidéki gyermekgyógyászt, és az illető miként igyekezett kibújn...
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
2 850 Ft
Eredeti ár: 3 000 Ft
Online ár:
3 555 Ft
Eredeti ár: 3 950 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján