Gróf Batthyány Kázmér (1807-1854) emlékezete

Összefoglaló

A magyar reformkor (1825-1847), továbbá az 1848/49-es forradalom és szabadságharc nagy egyéniségei között még a „második vonal” képviselői is kiemelkedő képességekkel rendelkeztek. Tevékenységük, személyiségük ugyanakkor — nem egyszer méltánytalanul — háttérbe szorult „az igazi nagyok”: Kölcsey, Wesselényi, Széchenyi, Deák, Kossuth és Batthyány Lajos gróf mögött.1 Igaz, Magyarország első felelős miniszterelnöke is csak némi fáziskéséssel nyerte el megkérdőjelezhetetlen helyét a nemzeti panteonban. Távoli rokonával, a Szemere-kormány külügyminiszterével, a család hercegi ágából származó Batthyány Kázmérral ugyancsak méltatlanul bánt a történelmi emlékezet. Gróf Batthyány Kázmér (1807-1854) noha inkább a reformnemzedék második sorába tartozott, s nem annyira elméleti felkészültségével, műveivel, politikusi tehetségével, sokkal inkább gyakorlati érzékével, mecénási tevékenységével, szervezőkészségével, továbbá az előbbiekhez társuló céltudatosságával és jellemszilárdságával tűnt ki. A reformkor bőkezű mecénását arisztokrata körökben — jellemző módon, nem kis rosszmájúsággal — „tékozló” minősítéssel illették, míg a szabadságharc idején, majd az emigrációban Kossuth Lajos és Szemere Bertalan fegyvertársát „másodhegedűsnek” nevezték.2 Születésének 200. évfordulóján, az újabb kutatási eredmények lehetőséget kínálnak a fenti sztereotípiák korrekciójára, egy árnyaltabb életpálya megrajzolására. (Ódor Imre [Levéltári Szemle 2007/4. sz.])