Az ígéret szép szó. Ez esetben azonban döcögve teljesült az ígéret. Amikor 2007-ben bemutattuk A Lovas mesék néven futó sorozat első, A TÁLTOSSÁ LETT KISCSIKÓ című meséjét, 28 verssel, és szép fotókkal ékesítve, abban bíztunk, hogy sorban születnek majd meg a csikók és lovacskák meséi, és képesek leszünk tartani, amit terveztünk: "évente két újabb mesével jelentkezünk". Azóta hét szerző küldött be csikóról szóló kéziratot, de egyiket sem találtuk olyan színvonalúnak, hogy méltó folytatása legyen az első mesének. Úgy telt el három év, hogy hordoztam magamban egy mesét, már csak a kellő és elegendő időnek kellett eljönnie, hogy megírhassam, végül 2010 januárjában, kemencénk melegénél megszülethetett ez a könyv, melyet jó szívvel ajánlok a csikók és lovak rajongóinak, és azoknak is, akiket ez a mese vezet majd el a pacik szeretetéhez. A történetet az a kiscsikó meséli el az olvasónak, aki A TÁLTOSSÁ LETT KISCSIKÓ című történet végén megszületett. Sok öröme lesz annak, aki Orkán szavaiból szeretné megismerni a lovas tanyát és a világjárás során megismert egzotikus állatokat. Ehhez kívánok hasznos olvasgatást és jó utat!
Ez is elérhető kínálatunkban:
10 oldalas lapozó. Az immár klasszikussá vált vers Reich Károly illusztrációival.
Online ár:
1 700 Ft
Eredeti ár: 1 999 Ft
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
Akciós ár:
3 000 Ft
Online ár: 4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Akciós ár:
1 120 Ft
Online ár: 1 360 Ft
Eredeti ár: 1 599 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján