A luxusfogyókúra után vagy fél évvel Kiki megelégeli a nagyvárosi létet, és belevág egy nagy kalandba: megvásárol egy "egzotikus", távoli faluban, a mecklenburgi tóvidéken egy 1911-ben épült, régóta használaton kívüli iskolát, hogy miután felújította, panziót nyisson benne. A patikabirodalom pénzével Estelle is támogatja a vállalkozást: karitatív tevékenységébe belefér, hogy hátrányos helyzetű, városi gyerekeket küldjön oda kisebb csoportokban egy-egy hetes üdülésre. A keddi barátnők először segítenek Kikiéknek a költözés megszervezésében, majd megígérik, hogy kora nyáron odautaznak, hogy közreműködjenek a kert és a veteményes bepalántázásában. Viszi persze mindenki a saját életét, bár Caroline nem csak azt: az ő nyomában egy nem akármilyen férfi érkezik. Ám jöhet veszekedés, hazugság, árulás és csőd: a keddi nők közé semmi sem verhet éket. Legfeljebb egy titokzatos idegen.
Monika Peetz író, dramaturg, forgatókönyvíró. Keddi nők című regénye 2010-ben jelent meg Németországban, és még abban az évben több mint egymillió példány kelt el belőle. Azóta számos nyelvre lefordították, és meg is filmesítették.
Dingelbach, 1923. Németország nehéz gazdasági helyzetbe került, a pénznek nincs értéke, a férfiak egy része odaveszett az első világháborúban, a kis települések magukra vannak utalva. Az özvegyen m...
Online ár:
5 177 Ft
Eredeti ár: 6 090 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján