Szabadesés rádió
Agave Könyvek, 2009
Összefoglaló
A Földet egy Walter Cheeseman névre hallgató, hatalomőrült szociopata számítógépzseni milliárdos akarja megkaparintani, a bolygó sorsa pedig nem kevésbé izgalmas alakok kezében van. Aqualung, a páratlan technikusi képességekkel is megáldott, rejtélyes exrocker talán a formálódó ellenállás kulcsfigurája lehet, de az is elképzelhető, hogy mindössze egy mesterséges intelligencia bábja. A Cheeseman egykori beosztottjának és nem mellesleg esküdt ellenségének számító Quin Taber pedig talán az egyetlen ember, aki képes elkezelni a világhálót uraló Bit Ragadozót. Az élet nem nevezhető éppen unalmasnak: a Föld az Egyesítés mozgalmának hívei és a hevesen ellenálló nacionalisták közötti összecsapásoktól hangos, miközben a Hold kolonistái a sárbolygótól való elszakadáson dolgoznak.
Matthew Jarpe nem kimondottan írónak készült. A természettudományok baccalaureusa fokozatát a New Mexico Institute of Mining and Technology egyetem biológia szakán szerezte, biokémikusi Ph.D.-jét pedig a Johns Hopkins University School of Medicine-en. Ezt követően a denveri National Jewish Medical Research Center három évig tartó ösztöndíjas, posztdoktorális képzésében vett részt, majd beállt biokémikusnak a massachusettsi Cambridge egyik gyógyszerészeti vállalatához, és élete elmúlt nyolc évében itt dolgozott. Maga is beismeri, hogy a tudományos érdeklődés világéletében erősebb volt benne, de miután majdnem befejezett egy saját bevallása szerint pocsék fantasy-regényt, és elkészült egy hasonló színvonalú thriller forgatókönyvével, belevágott a Szabadesés Rádió című könyvbe, ami végül meghozta számára a sikert. Jelenleg feleségével, Michelle-lel és fiukkal, Sammel él a massachusettsi Quincyben, és Machine Intelligence című második regényén dolgozik.
Részletek
- 310 oldal
- Kötés: puhatáblás, ragasztókötött
- ISBN: 9789639868526
- Fordító: Roboz Gábor
Ez is elérhető kínálatunkban:
A Hail Mary-küldetés
Ryland Grace egyedül maradt: az utolsó esélyként indított küldetés egyetlen túlélőjeként nem vallhat kudarcot, különben az egész Föld és vele az emberiség is elpusztul. Csakhogy éppenséggel ezt ő m...
Online ár:
6 296 Ft
Eredeti ár: 6 995 Ft
Online ár:
6 120 Ft
Eredeti ár: 6 799 Ft
Online ár:
6 750 Ft
Eredeti ár: 7 499 Ft
Online ár:
5 400 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft