Egy XIX. századi botránykönyvet tart kezében az olvasó. Liszt Ferenc 1859-ben jelentette meg francia nyelvű könyvét a cigányzenéről, amely hatalmas felháborodást keltett Magyarországon. Liszt tanulmányában nem kevesebbet állított ugyanis, mint hogy a magyaroknak nincsen saját zenéjük. Amit a világ magyar zenének tart, valójában a cigányok muzsikája, amely régi, indiai eredetű, elveszett eposzuk töredékeit tartalmazza.
A botrányt fokozta a könyv számos tárgyi tévedése, a hely- és nyelvismeret hiánya és persze a csalódás a nagy magyar hazafiként tisztelt zeneszerzőben. Ráadásul a neve alatt megjelent mű nagy része nem is Liszt Ferenc munkája, hanem akkori élettársáé, a rendkívül dagályos stílusban fogalmazó és sokszor elfogult Carolyne von Sayn Wittgenstein hercegnéé, aki még nála is kevesebbet tudott Magyarországról.
A francia nyelvű eredetit először - és eddig utoljára - 1863-ban fordították le magyarra. Itt az ideje, hogy végre mai magyar nyelven elérhető legyen, és így a nagyközönség is megismerhesse ezt az erősen ellentmondásos, de fontos művet. Az új fordítást és a jegyzeteket a neves Liszt-kutató, Hamburger Klára készítette.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Frank Oszkár teljesen átdolgozott és felújított zeneelméleti könyve azt a törekvést juttatja kifejezésre, hogy az elméleti tudnivalókat ne csupán elvont szabályok, mesterségesen összeállított tanpé...
Online ár:
5 942 Ft
Eredeti ár: 6 990 Ft
Online ár:
5 015 Ft
Eredeti ár: 5 900 Ft
Online ár:
2 610 Ft
Eredeti ár: 2 900 Ft
Online ár:
3 230 Ft
Eredeti ár: 3 800 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 6 000 Ft
Online ár:
3 315 Ft
Eredeti ár: 3 900 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján