Az elveszett tündérfalu - Második Atlantisz II.

Lilian H. AgiVega
Bookline értékelés: (2 értékelés) Írj a termékhez értékelést

Információk

Összefoglaló

Tíz évvel járunk az első kötet, a Második Atlantisz eseményei után. Hőseink felnőttek, és problémáik már nem kamaszos botorságok, hanem a felnőttkor jóval komolyabb gondjai.
Azaész, miközben attól tart, hogy varázsereje ismét rossz útra téríti, kénytelen azzal is szembenézni, hogy édesapja betegsége miatt hamarosan rászáll a korona.
Aengus a pilisi erdő mélyén rálel egy eddig ismeretlen tündérkolóniára, ahol az őskori matriarchális társadalmak törvényei uralkodnak. Szerelemmel és árulással egyaránt meg kell küzdenie, miközben megpróbál változtatni a magyarországi tündérek évezredes, kegyetlen szokásain.
Santorinin feltűnik Lucien, Spiro féltestvére, hogy híres bátyja találmányai után szaglásszon, ő pedig többre
bukkan, mint legvadabb álmaiban képzelte volna.
Az emberi kapzsiság lelepleződéssel fenyegeti Atlantisz városát, ahova a gaztevők útja a pilisi tündérek aljas kihasználásán keresztül vezet.
Vajon fel tud-e nőni Azaész az uralkodás sellőt próbáló feladatához? Sikerül-e ismét megmentenie Atlantiszt,
és felelősségteljes uralkodóvá válni? És miféle titkot rejt az a norvég barlang, amely képes az egész tündértársadalom életét egy szempillantás alatt megváltoztatni?

0.150000006
2 690 Ft 2 286 Ft
9 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
Lilian H. AgiVega: Az elveszett tündérfalu - Második Atlantisz II.

Lilian H. AgiVega: Az elveszett tündérfalu - Második Atlantisz II.

+
5 680 Ft 4 827 Ft 0.15
Raktáron
2 munkanap
vagy Bookline Express
Kívánságlistára
Teljes lista
  • Tomnak minden oka megvan az elkeseredésre. Megharagszik rá szerelme, Eszter, meg kell verekednie Digóval, a suli legveszettebb tanulójával, ráadásul még mindig mindenk...

    6 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Nógrádi Gábor: Az öcsém zseni - Tom és Geri 2.
    Raktáron

    Nógrádi Gábor: Az öcsém zseni - Tom és Geri 2.

    Móra Könyvkiadó, 2011
    akcióban
    0.3
    2 290 Ft 1 603 Ft
  • David Solomons sikeres forgatókönyvíró most gyerekeknek írt pergő cselekményű regényt. Főhőse a képregényfaló 11 éves Luke, aki szabadidejében a kerti fakuckóban dekko...

    3 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    David Solomons: Szuperhős lett a bátyám!
    Raktáron

    David Solomons: Szuperhős lett a bátyám!

    Babilon Kiadó, 2016
    akcióban
    0.66
    2 990 Ft 999 Ft
  • A W.I.T.C.H. alkotójától! Folytatódik Fairy Oak varázslatos története Hagyd, hogy elbűvöljön a szépsége! Fairy Oak Zöldlapályvölgy ősi, elvarázsolt falva, amely Tölgyr...

    11 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Elisabetta Gnone: Fairy Oak 2. - A sötétség bűvölete
    Raktáron

    Elisabetta Gnone: Fairy Oak 2. - A sötétség bűvölete

    Könyvmolyképző Kiadó Kft., 2016 0.150000006 3 299 Ft 2 804 Ft
  • III. Hablaty Harákoló Harald nagyszerű kardforgató, sárkánysuttogó volt, s emellett a valaha élt legnagyobb viking hős. Emlékiratai azonban azokkal az időkkel foglalko...

    6 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Cressida Cowell: Így neveld a sárkányodat 4. - Így védd ki egy sárkány átkát
    Raktáron
Teljes lista
  • Mentsd meg a Hoakes-szigetet! Henry Hoakes rendkívüli szigetén beszélő állatok várják a látogatókat. Henry azonban nyomtalanul eltűnt, és egyedülálló vidámparkja veszé...

    11 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Helen Friel, Ian Friel: Titkok szigete - Kalandjáték zseniális fejtörőkkel
    Raktáron

    Helen Friel, Ian Friel: Titkok szigete - Kalandjáték zseniális fejtörőkkel

    Scolar Kiadó, 2018
    akcióban
    0.3
    3 999 Ft 2 799 Ft
  • Két népszerű szerző első közös kalandregénye, mely izgalmasan ötvözi a Rumini és a Panthera sodró erejét. Legyen ez a könnyen olvasható, fordulatos könyv az első detek...

    8 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Berg Judit, Kertész Erzsi: A négy madár titka
    Raktáron

    Berg Judit, Kertész Erzsi: A négy madár titka

    Pozsonyi Pagony, 2017 0.150000006 2 490 Ft 2 116 Ft
  • Ötven magyar nő, akikről utcákat, tereket, bolygókat neveztek el, ám a tankönyvek sokszor meg sem említik őket. Ötven nő, akik mertek valamiben elsők lenni. Olyan nők,...

    13 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Fodor Marcsi, Neset Adrienn: 50 elszánt magyar nő
    Raktáron

    Fodor Marcsi, Neset Adrienn: 50 elszánt magyar nő

    Bookline Könyvek, 2018 0.150000006 3 999 Ft 3 399 Ft
  • Újvári Hanna a tinik megszokott életét élte egészen egy évvel ezelőttig, egy családi tragédia azonban mindent megváltoztatott. Most apukájával kettesben tölti a hétköz...

    11 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Leiner Laura: Ég veled - Iskolák versenye első kötet
    Raktáron

    Leiner Laura: Ég veled - Iskolák versenye első kötet

    L&L Kiadó, 2018 0.150000006 3 499 Ft 2 974 Ft
Teljes lista
  • Tíz évvel járunk az első kötet, a Második Atlantisz eseményei után. Hőseink felnőttek, és problémáik már nem kamaszos botorságok, hanem a felnőttkor jóval komolyabb go...

    9 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Lilian H. AgiVega: Az elveszett tündérfalu - Második Atlantisz II.
    Raktáron

    Lilian H. AgiVega: Az elveszett tündérfalu - Második Atlantisz II.

    Aba Könyvkiadó, 2011 0.150000006 2 690 Ft 2 286 Ft
Teljes lista
  • Atlantisz nem pusztult el, és lakói szigetük elsüllyedésekor nem lelték halálukat a tengerben. Igaz, alulmaradtak a harcban, melyet volt rabszolgáik, a tündérek vívtak...

    6 pont
  • Tíz évvel járunk az első kötet, a Második Atlantisz eseményei után. Hőseink felnőttek, és problémáik már nem kamaszos botorságok, hanem a felnőttkor jóval komolyabb go...

    9 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Lilian H. AgiVega: Az elveszett tündérfalu - Második Atlantisz II.
    Raktáron

    Lilian H. AgiVega: Az elveszett tündérfalu - Második Atlantisz II.

    Aba Könyvkiadó, 2011 0.150000006 2 690 Ft 2 286 Ft
  • A Bermuda-háromszög hatalmas varázserejű, de gonosz királynője évezredek óta ejti fogságba a mélytengeri birodalma felett elhaladó hajók utasait, hogy velük egészítse ...

    10 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Lilian H. AgiVega: A Bermudák királynője
    Raktáron

    Lilian H. AgiVega: A Bermudák királynője

    Atlantic Press Kiadó, 2012 0.150000006 2 990 Ft 2 541 Ft
  • A Bermuda-háromszög hatalmas varázserejű, de gonosz királynője évezredek óta ejti fogságba a mélytengeri birodalma felett elhaladó hajók utasait, hogy velük egészítse ...

    5 pont
    Raktáron
    Azonnal letölthető
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!