Az író- újságíró önéletrajzában gyermek- és ifjúkoráról számol be. Az ötvenes években, a nagy szegénység és a politikai környezet dacára a család megpróbálja a hajdani "keresztény középosztály" normái szerint, budai úrilányként felneveli a lázadó elbeszélőt.
"Ha valamilyen alkalomból, szilveszter, vagy olimpiai győzelem, megszólalt a rádióban a himnusz - a hazai magyar rádióban, amelynek a híreit soha nem hallgattuk; mihelyt elhangzott, hogy hírek következnek, apám földúltan odaszaladt, elzárta, nem bírom, én ezt nem bírom, nyögte -, nagyanyám könnybe lábadó szemmel figyelt, és a jőveendőt után mindig megjegyezte, hogy ő ezt nem tudja megállni könnyek nélkül. Mitől vagy olyan nagy magyar, kérdezte anyám, és nevetett, apád német, anyád tót, férjed lengyel származású volt, nincs is a családban senki, aki színmagyar lenne. A szív számít, válaszolta gőgösen az öregasszony. Ebben egyébként, noha vitáikban általában anyámnak adtam igazat, egyetértettem a nagymamával. Ez fontos üzenet volt. Sőt, még fölmentés is árulásaimért, amelyek nem árulások voltak, hanem igazságkeresések. A szív számít, nem a származás."
Ez is elérhető kínálatunkban:
"Soha életemben nem voltam még semmiben annyira biztos, mint most abban, hogy ezt akarom. És ha esélyt adsz nekem, egész életemben azon leszek, hogy bebizonyítsam, helyesen döntöttél! Szeretlek, Ba...
Bevezető ár:
5 200 Ft
Eredeti ár: 6 499 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján