ELŐSZÓ
Nem nélkülözhetem a személyes hangvételt most, amikor saját néprajzi tanulmányokat tartalmazó könyvem (meg)születéséről kell szót ejtenem. Öt éven át (1975-1981 között) voltam a Csíkszeredai Múzeum - megreformált nevén immáron a Csíki Múzeum munkatársa, - hadd mondjam úgy kismestere. Ez utóbbi - számomra igen csak kedves - szóval jellemezném tevékenységemet ott és akkor. Olyan személyekkel dolgozhattam egy közösségben mint: János Pál, Kósa-Szánthó Vilma, Janitsek András, Márkos András, M. László Zsuzsa, Szőcs János, Munckenhaupt Erzsébet, Gál Vilmos és Magdolna, dr. Demény István Pál. Különben eszem szerint minden évben kiosztanám a Múzeum Kismestere díjat, az arra érdemesült munkatársaknak, s ezt csak olyan valakik kaphatnák - ugyancsak eszem szerint, - akik a gyűjtő-állagmegőrző, népszerűsítő munka hármas, szép láncszemét betartva végeznek valamilyen, a közösségük számára is értékes/emlékezetes tevékenységet.
Az anyagi lehetőségek akkoriban is nagyon szűkösek voltak - de mikor lészen ideje annak, hogy a kultúrát az elvárt módon megtángálják, s ne mindig annak kárára faragjanak le a költségvetésből. Akkor is - a tilos jelzések ellenében - akibe szorult kevéske lelkiismeret, azt: amit még nem késő behordani gondolat foglalkoztatta. Ezekben az években - ha lassan is - de gyarapodott a múzeum állaga (leltárkönyvek tanúskodnak róla). Mára már egyedinek számító múzeális darabok kerültek be - akkor még tucatjával - az intézmény tárolóiba. Évek teltén is jóleső érzéssel tölt el az a tudat, hogy én is hozzájárultam e gyarapításhoz. Soha nem feledhetem azt a különleges érzést, ami akkor töltött el engem, amikor Kászonfeltíz egy régi zsindelyes házának padlásán rábukkantam arra a ritka bútor-da-rabra (koporsófedel-szerű kiképzésű prefernum láda,) mely máig is a város múzeumának egyik gyöngyszeme. Vissza
TARTALOM
XVIII-XIX. századi kancsók a Csíkszeredai Múzeum gyűjteményében 7
A kovácsmesterség Csíkban 17
Adatok népi kismesterségekhez 37
Két feledésbe merülő gyermekjáték 49
Kászon keresztfái 56
Keresztelőkútjainkról 67
Online ár:
1 000 Ft
Online ár:
1 000 Ft
Online ár:
1 500 Ft